Elton John, a Police, a Dire Straits és a Rolling Stones is járt abban az egykor mesés stúdióban a karibi Montserrat szigetén, ahol paradicsomi körülmények közt alkottak a zenészek, majd hurrikán és vulkánkitörés vetett véget az idillnek.

Montserrat nem tartozik a Karib-tenger legismertebb szigetei közé, a neve mégis ismerős lehet valahonnan. 1493-ban, amikor Kolumbusz Kristóf partra szállt itt, az indiánok által lakott szigetet a katalán hegyi kolostor után nevezte el, ami Barcelona környékén manapság is az egyik legismertebb látványosságának számít. A karibi sziget rövidesen a brit birodalom része lett, és a mai napig brit fennhatóság alatt áll, azt azonban kevesen tudják, hogy a nyolcvanas évek legnépszerűbb slágereinek jelentős része is itt született.

George Martin a történetünk főszereplője, és itt nem a Trónok harca alapjául szolgáló fantasy regény szerzőjére gondolunk, hanem arra a zenei producerre, akit gyakran a Beatles ötödik tagjaként szoktak emlegetni, akkora része volt a legendás zenekar sikerében. 1962-ben kötött szerződést az akkor még kiforratlan zenekarral, pedig az első benyomása az volt, hogy rettenetesek.

Martin érdeme, hogy finomította a Beatles hangzását, ami az egész világon népszerűvé tette a zenekart.

1965-ben alapította meg társaival Associated Independent Recording néven a zenei produceri cégét, és 1970-ben nyitotta meg hangstúdióját London szívében, egy üzletház negyedik emeletén. Nem véletlenül választotta a helyszínt, ugyanis jól megközelíthető volt, és több neves szálloda is található a közelben, ám hamarosan kiderült, hogy

nem könnyű ott a munka, a kicsapongó zenészeket ugyanis nehéz volt elszakítani a pezsgő magánéletüktől.
Szükség volt egy nyugodt helyre, ahol a zenészek teljesen elszakadhatnak a külvilágtól, és csak az alkotásra koncentrálhatnak,

és George Martin ezt találta meg a karibi Montserrat szigetén, ahol akkor már saját villája is volt. Az otthona közelében, egy tengerre néző dombtetőn, 26 hektáros birtok közepén épült fel az AIR karibi stúdiója, egy modern villa, amit 1979-ben adtak át, és ahol paradicsomi körülmények közt mehetett a munka.

A korabeli képeket nézve nem nehéz elképzelni, hogy a mangófák és kókuszligetek között, a panorámás medence partján mesés volt az élet, ezért szívesen jöttek ide a korszak legnevesebb zenészei.

Elton John három teljes albumát vette fel a montserrati stúdióban, a Dire Straits is itt rögzítette a Brothers in Arms című lemezét,

de rajtuk kívül dolgozott itt többek közt a Police, Paul McCartney, Michael Jackson, Stevie Wonder, a Black Sabbath és a Duran Duran is.

1989-ben, nem sokkal azt követően, hogy a Rolling Stones itt vette fel a Steel Wheels című albumát, a Hugo hurrikán söpört végig a szigeten. Míg a montserrati stúdió csak kisebb károkat szenvedett, az áramellátás hiánya miatt bezárt, és már nem is nyitott újra többé. A sorsát egy újabb természeti katasztrófa pecsételte meg, hat évvel később

kitört a Soufrière Hills vulkán, lávával és hamuval öntve el a környékét, lakhatatlanná téve a sziget jelentős részét.
Csak egy évtizedet kapott a sorstól ez a csodás helyen lévő stúdió, ahol összesen 76 albumot vettek fel, közte a nyolcvanas évek számtalan slágerével.

A medencéjét már csak az esővíz tölti fel, a kertet iszap és hamu borítja, épületét buja növényzet borítja be, a berendezés megmaradt darabjait pedig belepte a penész. A stúdió már csak árnyéka egykori pompájának, és mivel életveszélyes állapotban van, ezért a területére szigorúan tilos a belépés.

George Martin egykori montserrati villája, az Olveston House ma szálláshelyként működik
A Soufrière Hills vulkán, ami egyszerre gyönyörűvé és veszélyessé is tette Montserrat szigetét

Mégsem kell popkulturális látnivaló nélkül távoznia annak, aki Montserraton tölti a nyaralását. A stúdió pusztulását okozó vulkán obszervatóriumából látható az elhagyatott épület, míg George Martin egykori otthona, az Olveston House manapság szállodaként működik, ahol számtalan relikvia emlékeztet az itt alkotó zenészekre. Ha bepillantanál a stúdió egykori életébe, akkor a 2021-ben készült, Under the Volcano című dokumentumfilmet ajánljuk.

Ez is érdekelhet:

Mintha egy Wes Anderson-filmből jött volna ez a szanatórium

A Dolomitokhoz kell utazni ezért a látványért.

Toszkána egyik legszebb villája egykor féktelen partik helyszíne volt

Bíborosok és lordok élvezték itt az életet, de Mick Jagger és Kate Moss is megfordult ebben a 17. századi luxusvillában.

Csak hat évig lehetett nyitva ez az adriai luxushotel

A polgárháború megpecsételte a dubrovniki szálloda sorsát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában