Fantasztikus utazást ígér az argentin vasútvonal, aminek már a neve is „vonat a felhőkbe”, és még akkor is kapkodhatják rajta a levegőt az utasok, ha a szerelvény valójában nem megy a felhők közé. A több mint kétszáz kilométeres útja során ugyanis egészen 4220 méteres tengerszint feletti magasságba kapaszkodik fel, ahol már jóval ritkább a levegő, és közben a táj is lenyűgöző. Nem csoda, hogy igazi turistalátványosság lett belőle.

A vasútvonal tervét már a 19. század végén felvetették, de csak 1921-ben indult az építése,

ami a meredek és rögös terep miatt rendkívül nehezen ment. Argentína akkor erős vasúthálózat építését tűzte ki célul, hogy összeköthessék a nehezen megközelíthető régiókat. A vonal pedig nemcsak a belföldi kereskedelmi kapcsolatokat erősítette, hanem összeköttetést jelentett Bolívia és Chile felé is. A vonalat először csak teherszállításra tervezték.

Építésében fontos szerepet játszott Richard Maury amerikai mérnök, aki a vonal mérnöki megoldásait úgy tervezte meg, hogy elkerülje a hosszas alagutakat és fogaskerekű rendszereket, és helyettük hidak, viaduktok és spirális emelkedők segítségével biztosítsa a vonat folyamatos haladását a magashegyi terepen.

Az egyik legérdekesebb megoldás, amikor a szerelvény cikkcakkban, részben tolatva megy fel a hegyoldalra.

Az út egyik legikonikusabb része a 224 méter hosszú és 70 méter magas La Polvorilla viadukt, hiszen a vonat itt úgy halad át a mély völgy fölött, mintha tényleg a felhők között lebegne. Ez a szakasz az utazás egyik csúcspontja, egyben a legtöbbet fotózott része is. A vonal legmagasabb pontjának számító La Polvorilla viaduktot 1932-ben adták át, míg a teljes vonal számtalan késés és kétéves szünet után 1948-ra készült el.

De akkor miért hívják úgy, hogy vonat a felhőkbe?

A hatvanas évek elején diákok forgattak filmet erről a páratlan vasútvonalról, és akkor még gőzmozdony húzta a szerelvényt, aminek a párája a hideg hegyi levegővel keveredve valóban felhőszerű látványt keltett a filmen. Az anyagot elküldték a Clarín című napilapnak is, ami már Tren a las Nubes címen írta meg a cikkét, és ezt a nevet hamarosan a vasúttársaság hivatalosan is használatba vette, hogy vonzza vele a turistákat.

A vonalat csak a hetvenes években kezdték felfedezni a turisták a lenyűgöző látványa miatt,

és mára annyira népszerű lett, hogy a 170 fős szerelvényen olykor négyszázan utaznak. Nem volt mindig veszélytelen az út, 2005-ben a vonat 3500 méteres magasságban robbant le, az utasokat helikopterrel kellett kimenekíteni. 2014-ben a vonat ismét kisiklott 4000 méteres magasságban, ezt követően állami kezelésbe vették, és alaposabban felújították a vonalat.

A Tren a las Nubes útja során tapasztalt magasságkülönbség nemcsak a mozdony, hanem az utasok számára is kihívást jelenthet. Mivel a vonal 1187 méteres tengerszint feletti magasságról indul, és 4220 méterig kapaszkodik fel, ezért a magashegyi betegség veszélye is fennállhat, de a vonaton mindig rendelkezésre állnak oxigénpalackok és egészségügyi személyzet, hogy szükség esetén segítsenek az utasoknak.

Ez is érdekelhet: