Cikksorozatunk befejező részében következzen az irányító, akinek a lábával együtt karrierje is kettétört; az erdélyi punter, illetve a cseh (vagy magyar?) edzőfejedelem.

Joe Theismann

Joseph Robert Theismann igazán nemzetközi családba született, ugyanis az osztrák Joseph John Theismann és a magyar Tóbiás Olga gyermekeként az egyesült államokbeli New Brunswickben látta meg a napvilágot.

A University of Notre Dame-nál eltöltött évei alatt már az ország legjobb irányítói között tartották számon. A nagy múltú egyetemnél második évében kezdővé avanzsált, és a negyedik év végére 25 meccsből hússzor győztesként vonult le a pályáról. Különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtott az 1971-es szezonban, amikor még az USA legjobb egyetemi játékosának járó Heisman-trófeáért is versenyben volt, ám a szavazáson végül csak a második helyet szerezte meg. 1971-ben a Miami Dolphins foglalta le Theismann játékjogát, érdekesség, hogy ugyanebben az évben a Minnesota Twins baseballcsapata is lecsapott rá, persze nem volt kérdéses, hogy Joe melyik sportágat fogja választani.

Ám az NFL-es bemutatkozására még 1974-ig várni kellett, addig ugyanis a kanadai tojáslabdás bajnokságban szereplő Toronto Argonautsban szerepelt, nem is rosszul. Az első, Washington Redskinsben eltöltött évében csak visszahordó játékosként számítottak rá, a nyolcvanas években viszont háromszor is a rájátszásba vezette csapatát. Karrierjét 1983-ban koronázta meg egy bajnoki címmel, egy évvel később pedig a duplázásra is volt esélye, ám a 18. Super Bowlt végül elbukta.

Hiába a nagyszerű karrier, a Super Bowl-győzelem, Joe Theismann mégis egy sajnálatos sérülés kapcsán maradt a leginkább emlékezetes: 1985. november 18-án egy hétfő esti rangadón egész Amerika láthatta, amint a liga történetének egyik legkeményebb védőjátékosa, Lawrence Taylor egy szereléssel nemcsak az irányító lábát, hanem annak karrierjét is kettétöri. Taylor állítólag azóta sem merte megnézni videón a sérülést, holott Theismann egyáltalán nem hibáztatta őt.

Az eset óta Joe egyik lába rövidebb, de a játéktól azóta sem szakadt el, hiszen a sérülése után még aktív játékosként, már az 1985-ös Super Bowlon bemutatkozott, mint kommentátor, és ezt a hivatást azóta is űzi. Jelenleg az NFL Network csapatát erősíti elemző-riporterként a csütörtök esti közvetítéseken.

Meskó Zoltán

Meskó Zoltán a korábban említett játékosokkal ellentétben a jelenkor csillaga, a New England Patriotsnál 2010 óta alapember. A Temesváron született Meskó családja páratlan szerencsével, az amerikai zöldkártya-lottón nyert vízummal került ki az Egyesült Államokba, a kis Zoltán az európai foci nagy rajongója volt, így nem csoda, hogy a tojáslabdások között is inkább a rúgójáték érdekelte. Tehetségére akkor derült fény, amikor egy kickball játszadozás során kirúgta a tornacsarnok világítását.

Meskó nem pontrúgóként, vagyis kickerként, hanem punterként került be a csapatba, vagyis a feladata az, hogy olyan messzire rúgja el a labdát, amennyire csak tudja, és így területet nyerjen a csapatának az ellenfél támadása előtt. A Michigan Egyetem csapatában végzős évére már kiemelkedett a mezőnyből, több mutatóban is iskolai rekorder volt, tehát nem lehetett kérdéses, hogy valamelyik top NFL-csapat fogja elvinni magával, hiszen a jó punter legalább annyira fontos ebben a játékban, mint egy jó irányító. 2010-ben a New England Patriots választotta ki Meskót, aki azóta kirobbanthatatlan a csapatból.

Amellett, hogy csapata egyik legfontosabb láncszeme, Meskó Zoltán igazi mókamester is.  Ha nem éppen Boratot utánozza vagy egy rádióműsorban bohóckodik, akkor rendszeresen bolondozik a csapat többi játékosával is. Az eddigi két és fél szezon alatt, amit az NFL-ben töltött, statisztikái alapján ott a helye posztja legjobbjai között, idén például a 28 puntjából 17 a húszyardos vonalon belül ért földet, vagyis azok is elhihetik, hogy elit a srác, akiket csak a puszta számok érdekelnek. Nem mellékesen Meskó a tavalyi évben a Super Bowlon játszhatott, sajnos a győzelmet nem sikerült megszereznie csapatának, de lehetséges, hogy nem sokat kell várnunk a megkoronázására, elvégre csapatát nem más vezeti, mint Tom Brady.

A többi korábban említett magyarral ellentétben Zoli valóban beszél magyarul (és persze még angolul, románul, németül és spanyolul is), idén áprilisban el is látogatott hazánkba, vagyis tényleg ízig-vérig a mi fiunk. A sportteljesítmény mellett a pályán kívüli tevékenységeivel is példát mutat, gyerekklubokba jár, jótékonykodik, nem véletlen, hogy csapata neki adományozta a Ron Burtonről elnevezett Közösségi Kitüntetést, amely a legtöbbet jótékonykodó játékosnak jár.

George Halas

Számos ellentmondásos forrás állítja, hogy az NFL történetének egyik legnagyobb edzőzsenije, George Stanley Halas magyar származású, és a név is becsapós lehet (Halas György?), de megbízhatónak tűnő források azt mutatják, a legendás Papa Bear a csehországi Plzenből származik. Persze rengeteg helyütt magyarnak írják, és mi sem hiszünk teljesen a Wikipédiának, de az életrajzi hivatkozásokat azért hajlamosak vagyunk hitelesnek tekinteni.

Magyar vagy sem, George Halas az amerikai futball egyik legendája. Ő maga a chicagói futball, hiszen a városban született, alapítója, tulajdonosa és játékosa volt a mostani Chicago Bearsnek és az elődjének tartott Decatur Staleysnek. A profi amerikai futball első ötven évének főszereplője volt, csapata 324-szer nyert az irányításával, és hatszor végzett első helyen a ligában. Ő volt az első tréner, aki napi edzéseket tartott, és filmre vette, illetve elemezte ellenfeleit. A Nemzeti Főcsoport bajnoka a róla elnevezett trófeát kapja meg, a Hírességek Csarnoka az Ohio állambeli Cantonban, a George Halas Drive-on található, a Chicago Bears mezén szereplő GSH felirat pedig rá utal.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
Nagy Lászlóról, a világ legjobb kézilabdázójáról szóló cikkhez

(Fotók: Fwweekly, Edition.cnn.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában