New York öt kerületből áll, és ezúttal leghíresebb és legcsillogóbb részét, Manhattant járjuk körül néhány remek programajánlattal kísérve.

1. Nyeregbe!

New York a világ egyik legnagyobb és legzsúfoltabb metropolisza, de paradox módon könnyen és biztonságosan bejárható bicajjal. Manhattanben több kölcsönző is működik, a várost remekül kiépített kerékpárutakon szokatlan perspektívából vehetjük szemügyre.

2. Fald fel New Yorkot!

Amerika nemzeti eledele a hamburger, a hot dog, a pizza, vagy éppen a füstölt marhahúsos szendvics, a pastrami. Utóbbiból a legjobbat a kultikus Katz’s Deliben kapod (itt produkálta Meg Ryan emlékezetes színlelt orgazmusát). Osztrigát a szintén kultikus Grand Central Oyster Bárban, knisht Woody Allen kedvencében, a Yonah Shimmel Knish Bakeryben, olasz kaját Frank Sinatra egykori törzshelyén, az általunk is megénekelt Patsy’s-ben egyél.

3. Séta a hídon

Manhattanből Brooklynba a legtökéletesebb útvonal a Brooklyn-hídon át vezet. Az 1883-ban épített emblematikus építményen átsétálni nem puszta helyváltoztatás, hanem egy lelkiállapot, urbánus zarándoklat. Kalandtúrázni a föld alatt is érdemes. A metrón találkozhatunk az igazi New Yorkkal, kész szociológiai tanulmány élőben és egyenesben, ráadásul ha szerencsénk van, elkaphatjuk az állomásokon randomszerűen feltűnő rave-jazz bandát, a Moon Hoochot.

4. Kultúra

Aki a város múzeumaiban mászkál, és szemügyre veszi az ott található műveket, joggal gondolkozhat el azon, mi maradt a világ egyéb, hasonló jellegű intézményeinek? A Museum of Modern Arts, a Guggenheim, a Met és társaik mind megérik a belépőjegy árát, ráadásul ezek a helyek kevésbé zsúfoltak, mint népszerű európai társaik.

5. Ismerős helyeken

A teljesség kedvéért a konformisták, klasszikusok kedvelőinek összeszedtük a Nagy Alma legnépszerűbb, éppen ezért zsúfolt, drága turistacsapdáit. A lista: Times Square, Szabadság-szobor, Little Italy, Empire State Building, Ellis Island. Kihagytunk valamit? Nem baj.

6. Vásárolj!

Valamit venni kell. A ruha jó ötlet, mert sok helyen nagyon jó áron lehet hozzájutni hip cuccokhoz, de ha valami még olcsóbbra és értelmetlenre vágysz, akkor irány a város piacainak egyike, mondjuk a Canal Street-i bolhapiac.

7. Séta az utca felett

Az egyik legfrissebb, és még alakulóban lévő projekt High Line névre hallgat, és egyszerre kombinálja a kertészetet, az építészetet, a környezetvédelmet és a street artot. Két fiatal építész egy Manhattant átszelő, használaton kívüli magasvasutat alakított át növényekkel, pihenőszigetekkel, mini-galériákkal teli sétánnyá, amely zöld kígyóként kúszik végig New Yorkon, méterekkel az utcaszint felett. Ez most az egyik legcoolabb városi dolog a világon. Ha arra jársz, ne hagyd ki!

8. Buli a magasban

Frank Sinatra óta tudjuk, hogy New York az a város, amely sosem alszik, úgyhogy ha együtt akarunk lüktetni vele, akkor mi se aludjunk. (Na jó, aludjunk, de próbáljunk kevesebbet.) Az ír kocsmák úgy fedik be Manhattant, mint egy sűrű szövésű háló, de akadnak egyéb opciók is. A városban található pár remek tetőtéri bár, ilyen például a 230 Fifth. Kilátás a városra egy pohár finom itallal a kezünkben. Hogy hangzik?

9. Városi zarándoklat

New Yorkban a legjobb dolgok meglepetésként érik az embert, nem lehet felkészülni rájuk, de az nem árt, ha az utcán vagyunk, hogy a kaland megtaláljon bennünket. A West Village, a Soho, a Meat Packing District, a Tribeca mind kiváló célpontok, amelyeket érdemes útba ejtened saját el caminód közben.

10. A város fölött

Az Empire State Building zsúfolt, drága és aligha úszod meg egyórás sorban állás nélkül. A Rockefeller Center 67., 69. és 70. emeletén található kilátóból 360 fokos panorámát kapunk, ráadásul gyorsabban és olcsóbban. Tökéletes hely, hogy elbúcsúzzunk a várostól.

Olvasd el bővebben, hogy milyennek látjuk a világ egyik legcoolabb városát!

(Fotók: utenriksdept, edrost88, afagen, spinsky, bitchcakes, chrishuggins, undercrimson, pacogaitero, pr3, oscarshen, sathishcj

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Téli bőrápolás férfiaknak: miért van rá most jobban szükséged, mint valaha?

Helly Hansen ismét a legjobbakkal állt össze a maximális teljesítményért

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés