Az amerikai tuningcég a McLaren MP4–12C új aerodinamikai csomagjával mutatja be, mit is jelent az, amikor a kevesebb több.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az amerikai tuningcég éppen csak annyira nyúlt hozzá a McLarenhez, amennyire feltétlenül indokolt volt: elöl az új, szénszálas lökhárító az extra szellőzőnyílások révén az autó hűtését javítja, míg a koptató növeli a leszorítóerőt, a hátsó, szintén szénszálas lökhárító három szellőzője pedig a jobb levegőáramlás érdekében került a kocsira, csakúgy, mint a kevlárdiffúzor.

Az MP4–VX névre keresztelt kocsi ezenkívül szénszálas küszöbszegélyeket is kapott, az összképet pedig az elöl 20, hátul 21 colos Vörstener alufelnik tetőzik be.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

Még több erő és luxus a Land Rover Defenderben

További cikkeink a témában