Rókusfalvy Pál neve önmagában elég lehetne a sikerhez, akkor is, ha éppen borokról van szó. Az egykori műsorvezető azonban azzal is beéri, ha egész nap traktorozhat, utána pedig a finom italokat élvezheti.
Rókusfalvy Pál annyi mindent csinált életében, hogy neve ezer helyről is ismerős lehet. 1983-ban megnyerte a Ki mit tud?-ot, aztán turnézott a Stúdium Dixielanddel, majd megalapította a Roxer Reklámot, később pedig többek között az MTV és a Danubius Rádió műsorvezetője, utóbbinak még később ügyvezetője lett. Az elmúlt évtizedben fesztiválszervezőként is feltűnt, főleg Etyeken. Ami miatt mi most írunk róla, az szintén ehhez kapcsolódik: Pali – ahogy honlapján nevezi magát – borászatot alapított.
Bár borai egyelőre csak menőbb éttermekben, bizonyos borkereskedésekben illetve közvetlenül nála kaphatóak, minimális marketingre azért szüksége van. Ehhez valószínűleg nem is kell különösebb segítség kommunikációs cégétől, elég a neve. Hogy a már meglévő hírnév egy új terepen negatív vagy pozitív reklámot hordoz, azt most mindenki döntse el maga. De tény, Rókusfalvy Pálnak lenne oka nagyképűségre, mégsem az. Legalábbis szakított ránk egy keveset nem létező szabadidejéből, és közben szemrebbenés nélkül tűrte, ahogy a világ leghülyébb újságírónőjét alakítom. Erről majd később, most vissza a hírnévhez.
Orbán-dűlő mindenhol van, piknik csak itt
Etyek-Buda, mint borvidék, az Árpád-házi királyok alatt futott föl, jóval később pedig a Törley is ezt választotta ki az alapanyag-előállításra megfelelő területnek. Utóbbira azért is kerülhetett sor, mert a környéken élők nem túl szerény, de végül is jogos megállapítása szerint a vidék adottságai szinte megegyeznek Champagne-éval. Most mintegy tíz pincészet tevékenykedik a betelepítésre alkalmas 5600 hektár harminc százalékán, köztük a Nyakas és az Etyeki Kúria. Főleg fehér, száraz, reduktív borok jönnek innen – nem csoda, hogy első kedvenceim bölcsője volt –, a gyümölcsök pedig gránit, mészkő, homokkő talajba kapaszkodnak.
A helyiek közül néhányan – ha jól sejtem, a vezéregyéniség Rókusfalvy Pál irányításával – a minőség és az idegenforgalom érdekében is összefogtak. Előbbi célt a Birtok Kódex megalkotása és elfogadása szolgálta, utóbbit pedig a Kezes Lábos Fesztivál. A fesztiválötlet annyira bejött, hogy akár országos méretűvé is lehetett volna növelni, csakhogy ez senkinek nem volt célja, így inkább abbahagyták.
„De lesz helyette piknik, méghozzá évente legalább négy, szűkebb körben, immár fent a hegyen” – ígérte vendéglátónk, a község egyetlen éttermében, a Rókusfalvy Fogadóban ülve, miközben én bemutatkozásképp magamra borítottam a kávét és a süteményt. A piknikek célja sem lesz azonban más, mint a tömegeket vonzó fesztiválé volt: kirándulókat, és nem utolsó sorban vásárlókat csábítani a pincesoron megélni kívánó sajtoshoz, sonkáshoz, pálinkáshoz, boroshoz.
„Legfeljebb eladom!”
Ezt, a fogadótól tíz–húsz percnyi sétára vagy kétpercnyi autózásra fekvő pincesort tényleg érdemes mutogatni – állapítottam meg, rögtön azután, hogy a borosgazda vadonatúj autójának bőrüléseire engedett minket is, meg a rendkívül koszos és nyűgös kutyámat is. Ezen a soron sétálgatott 1999-ben ő is, amikor aztán „legfeljebb eladom” felkiáltással jutányos áron megvásárolt egy présházat a sok közül. Bővített, tágított, épített és újított, míg végül százmilliós beruházás lett a hobbiból.
„Csakhogy én nem befektető vagyok – mint azok, akikhez hasonlítani szoktak –, hanem annál jóval több” – érvelt Pali, aki egy személyben látja el a mintegy hathektáros birtok csaknem minden feladatát. (Közben azért felkapta a telefont és lerendezett pár ügyet valamelyik cégében.) „Reggel ötkor kijössz, felülsz a traktorra, és tizenegyig tiéd a világ” – mondta annyira csillogó szemmel, hogy szinte nyomban a „szüreti felvonulás legszebb traktorára” akartam pattanni. Nem tettem, a kutya vonyított, mi folytattuk a beszélgetést.
Traktorozni jó!
Pedig egy Fendt ülésébe érdemes bepattanni egy körre. Rókusfalvy szertint a Fendt a traktorok Rolls–Royce-sza, és bár a hardcore John Deere/Porsche/Lamborghini/Zetor/Belarus-rajongók nyilván sziszegnek egy kicsit, ha bort akarnak, Etyek környékén inkább hallgassanak.
A céget egy német testvérpár alapította, akik apjuk kovácsműhelyében álltak neki traktorokat barkácsolni. 1930-ra össze is dobtak egy hat lóerős modellt ekével, és egy külön meghajtott fűnyíróval felszerelve. A lovak mehettek nyugdíjba. Vagy kolbásznak. A háború alatt metánból nyerték ki a szükséges kraftot, az ötvenes évek végére pedig már negyven lóerőt adtak a parasztok kezébe. Mire a Pali 200V-je legördült a gyártósorról valamikor '78 után, a legnagyobb Fendtek már olyan erősek voltak, mint három Zsiguli együttvéve.
A becses jármű külföldről érkezett, olyan állapotban, hogy kérdéses volt, fog-e még valaha gázolajat habzsolni. Ám a gondos munka meghozta gyümölcsét, Rókusfalvy szeme pedig valóban felcsillant a szőlősorok közti manőverezés említésére.
Petrány Máté
Miután már több lett a bor, mint amennyit barátaival meg tudott inni, Paliban felmerült, hogy „ennyi energiával már akár jót is lehetne készíteni”. Így a polihisztor mély levegőt vett, és a nagyok mintájára épített egy kisebb feldolgozóüzemet. Persze látta, hogy ez az egész annyira hosszú távú, hogy sok évtizedben kell gondolkozni, de elképzelhető, hogy megvan már az utánpótlás: húszéves fia nemrég szőlő témában kezdte meg felsőfokú tanulmányait.
Az apa biztosította, szükség esetén minden üzemegység bővíthető – elvégre a hegybe bármeddig be lehet ásni. Ő maga nem vágyik több szőlőre, mert azt már nem bírná egyedül gondozni. „Húsz–huszonöt ezer palackban még megvan az a lehetőség, hogy a borász kézben tartsa a teljes folyamatot”, ennél többnél azonban már komoly kompromisszumokat kell kötni.
Amire viszont Rókusfalvy Pál még vágyik, az a pezsgőkészítéshez szükséges eszközök teljes listájának kipipálása. Pincéjéből eddig két pezsgő került ki, de mivel van egy hektárnyi kiváló pezsgőalapanyagnak számító pinot noir-ja, és egyharmad hektárnyi, szintén a célnak megfelelő chardonnay-ja is, úgy érzi, van itt még merre lépni.
Az első, 2010-ben kiadott, száz százalékban zöldvelteliniből készült pezsgő egyébként is csak „véletlen” volt. Legalábbis a fene sem gondolta volna, hogy ilyen kellemes ital lesz az, ami borként a borásznak nem tetszett. Természetesen Pali nem akar a Törley babérjaira törni, épp csak annyit akar minden évben, hogy „legyen egy kis nyers pezsgő”, ha azt kér a fáradt vendég a fogadóban.
Chardonnay-s csokit nekem!
Bországjáró utunk során többek között arra a következtetésre jutottam, hogy egy borász munkáját, pozícióját és irányultságát akaratlanul is meghatározza, hogy kiknek tart borkóstolókat. Míg a karrierje elején járó, fiatal Csetvei Krisztina érettségiző diákokat, a mindenkor elegáns, külföldi szuper prémiumokban gondolkodó Malatinszky Csaba pedig ázsiai dollármilliomosokat, addig Rókusfalvy Pál többek között francia borásztanoncokat itat. Az erre a célra kialakított, a feldolgozó fölött található kis helyiségben álltunk mi is, amikor fázó kutyám hisztije elérte azt a pontot, hogy magunkban valószínűleg mindannyian úgy gondoltuk: ideje inni.
Elsőként egy 2011-es Fresküvét kaptunk, ami rögtön felébresztett minket. Friss hatású, enyhén szénsavas, mégis komplex ital kavargott a poharunkban, sauvignon blanc és olaszrizling házasítása. Megtudtuk, adott néven, körülbelül 2200 forintos alapáron tulajdonképpen minden évjáratban mást kap a vásárló, nem ugyanazok a fajták keverednek nem ugyanolyan arányban. Ez egyébként a pince egyetlen csavarzáras terméke, évi több mint háromezer palack készül belőle. És itt megjegyezném: kiválóan illik hozzá Rókusfalvyné levendulás csokoládéja, amiből, úgy hallottuk, chardonnay-s, pinot noir-os, sőt sauvignon blanc-os változat is létezik.
Ittunk ezután a fajta nevét viselő Sauvignon Blanc-ból is, elvégre mégiscsak ez a Rókusfalvy Pince legnagyobb számban előállított terméke. Az évi 5500 palack valamelyikét a honlapon felsorolt helyek közül szinte mindenhol megtalálhatjuk. Szintén friss, erősen citrusos, a vágott fűre jó értelemben emlékeztető borra számítsunk. Ahogy a pince többi borában, itt sem találhatjuk a fajélesztő kéretlen ízeit, hiszen a természetesség jegyében ilyen szerek nélkül dolgozik az önjelölt borász.
Tetszik ez az egész
Visszajövök egy tavaszi piknikre – döntöttem el gyorsan, még mielőtt beütött a bor, és miután megágyaztam a gyomromban, már a sokat emlegetett helyi sonkás, sajtos, réteses is érdekelni kezdett. Vendéglátónk örült, hiszen ezzel az egész rendezvényesdivel nem az lenne a célja, hogy az itt telket vásárolt pihenni vágyókkal megutáltassa magát, hanem hogy megélhetést biztosítson a kézműveseknek. „Húsvéti sonka, nyárindító borkóstoló, lecsónap, Márton-nap és miegyéb. Koncentráljunk a borra és a gasztronómiára, csináljunk valamit minden hétvégén” – lelkesedett a főszervező. Szeme előtt a villányihoz hasonló, általa sikeresnek nevezett borturizmus lebegett, a minőség és összefogás szent felhőjében.
„Itt így fogunk majd dolgozni, hiszen közös az érdek, és mindig több a közös haszon, ez pedig összehoz minket” – mondta, de hirtelen hozzátetette azt is, hogy megint rohannia kell, és különben is, már úgy beszél, mint egy politikus. Rókusfalvy Pál kétségkívül politikusnak is jó lenne, de szerintünk maradjon végleg Etyeknél és a borászatnál. Mindenki jól jár.
Sorozatunk korábbi részei:
Villányi elegancia – Malatinszky Csaba: Az egyedinek nincsen vetélytársa
Móron ezerjó – Mosolygós borozgatás Csetvei Krisztinél
Kislaki Bormanufaktúra – Ahol a bor már a szőlőtőkén elkészül
A balatoni borozgatás békéje – Csopakon Jásdi Istvánnal
Pannonhalmi Apátsági Pincészet – Isten, és egy hemina bor
(Fotók: Petrány Máté. Szakmai konzulensünk Bukovics Martin.)