Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy Észak-Korea diktátora közönséges biztosítási csaló volt?

A The Washington Post 2009-ben egy emigrált észak-koreai biztosítási szakember segítségével borította a bilit; a kommunista diktatúra feje, a fényes tekintetű Kim Dzsongil évekig euró- és dollármilliós biztosítási csalásokkal növelte az ország – de inkább a saját – erszényének méretét. A diktátor nem kért a nyugati hatalmak rothadó elveiből. A pénzükből annál inkább.

Azt tudod, hogy úgy nézett ki, mint egy durcás koravén óvodás, akinek beleszartak a müzlijébe. Azt is tudod, hogy nem csak hobbiszinten sanyargatta a népét, százezreket deportálva büntető- és munkatáborokba, és talán még azt is tudod, hogy ő kezdte el azt az atomprogramot, amivel mostanában az agresszív kismalacra hajazó fiacskája, Kim Dzsongun hozza a frászt Japánra. Azt viszont biztosan nem tudod, hogy a faszi anno egy egész kormányhivatalt tartott fenn, melynek fő feladata az volt, hogy globális méretű biztosítási csalásokból származó milliókkal tömje ki a zsebeit.

Minden a Koreai Állami Biztosító Társasággal (KÁBT) kezdődött, mely a kommunista országban a törvény erejénél fogva kizárólagos jogosultsággal végez biztosítási tevékenységet. Észak-Koreában a biztosításnak két fajtája van; az úgynevezett magánbiztosítás (ami nagyjából megfeleltethető a társadalombiztosításnak), illetve a kizárólag állami tulajdonú cégek számára elérhető vállalati vagyonbiztosítás. Az utóbbi a totális diktatúra hathatós bűnsegédi közbenjárásának köszönhetően igazi pénzszivattyúvá vált az ezredforduló környékén.

Az észak-koreai rezsim fennmaradásának egyik biztosítéka, hogy a mindenkori diktátor luxuscikkekkel és rendszeres anyagi juttatásokkal tartja kövéren állami vezetőkből és tábornokokból álló holdudvarát, ami meglehetősen költséges mulatság. Főleg akkor ütközik ez jelentős nehézségekbe, amikor a lakosság nagy százaléka munkatáborokban sínylődik és/vagy éppen éhen hal, a szigorú tervgazdaság pedig távolról sem produkálja azokat a számokat, amiket kellene. Kim Dzsongil tanácsadói gyűrűjében kitalálta tehát, hogy a szükséges valutát nagyszabású biztosítási csalásokkal fogja összeszedni.

Észak-Koreában a mai napig a KÁBT biztosítja az összes állami cég vagyonát, ami még testvérek között is több milliárd dolláros értéket jelent. Ekkora értéknél már teljesen megszokott dolog, hogy a biztosító képtelen egyedül viselni a kockázatot, ezért egy másik társasággal viszontbiztosítást köt, esetünkben a KÁBT felkér egy nagyobb külföldi biztosítót, hogy rendszeres juttatás fejében lépjen be a jogviszonyba. A káresemény bekövetkezésekor a viszontbiztosítónak a teljes kár szerződésben meghatározott százalékát kell megtérítenie.

Az ezredfordulón már teljes gőzzel működött a mutatvány. Ez volt a metodika: a KÁBT szakemberei szerte a világban viszontbiztosítási szerződések garmadáját kötötték német, svájci és angol társaságokkal, majd megkezdték ezek módszeres kopasztását. Elkezdtek záporozni az ellenőrizhetetlen kárbejelentések; itt egy helikopter zuhant egy gyárra, ott tűzvész pusztított el egy másikat, amott meg éppen az árvíz viszi az évi káposztatermést, ejnye. A KÁBT a sápot évente váltott vetésforgóban szedte be olyan cégektől, mint a Lloyd’s, a Swiss Re vagy az Allianz Global Investors. Az így szerzett összegek nagy részét jó gazda módjára visszaforgatták, és újabb szerződéseket kötöttek a következő stiklikre. Persze ami jár, az jár; a Kedves Vezető születésnapjára minden évben megérkezett egy milliókat rejtő táska Phenjanba.

Kim Dzsongil 2003-ban egy húszmilliós küldeménynek annyira megörült, hogy az ügyletben eljáró ügyintézőknek – köztük a nemzetközi csalás leleplezésében múlhatatlan érdemeket szerzett Kim Kvandzsinnek is, aki később buktatta a sztorit – almával, naranccsal, esetenként DVD-lejátszóval és köszönőlevéllel megpakolt ajándékcsomagot küldött. Ennek persze illett nagyon örülni.

Az egész mutatvány savanyú habjára az tette fel a rothadt cseresznyét, hogy az ominózus viszontbiztosítási szerződésekben a felek kizárólagos észak-koreai joghatóságot kötöttek ki. Előállt tehát az a helyzet, hogy a KÁBT által bejelentett káreseményeket csak az illetékes észak-koreai szervek vizsgálhatták ki, ha pedig valamelyik viszontbiztosítónak baja volt a kártérítés összegével, a vitát csak a függetlenségéről és tárgyilagosságáról híres észak-koreai bíróság dönthette el. (Zseniális, ugye?) A tökéletes gazdasági bűncselekmény évi szinten Kim Kvandzsin szerint 50 és 60 millió dollár körüli összeget hozott a konyhára, amit szakértők is reális számnak tartanak.

A szerzett vagyontömeg egy újabb rejtélyes állami szerv, az úgynevezett „39-es Iroda” kezelésébe került, melynek puszta létezését is vigyorogva tagadná le egy magára valamit is adó észak-koreai funkcionárius. A vadabb fejtegetések szerint az iroda nem csupán a vezető több milliárd dollárra rúgó személyes vagyonának őrzését végzi, de érdekeltségekkel rendelkezik a szervezett kábítószer-kereskedelemben, pénzmosásban, pénzhamisításban és egyéb nagy horderejű gazdasági bűncselekményekben is.

A csalásoknak végül az vetett véget, hogy a biztosítók maguktól rájöttek; Kim Dzsongillel üzletelni nem akkora buli.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon