Egyszerre atomszar és mámorító körbefutni a Balatont

Megint lefutottuk a Balaton-kört, most is csapatban, és egyre nagyobb lelkesedéssel. Az egyéni futók és a két-három fős csapatok sportteljesítményét nem tudjuk megközelíteni, erről nem is álmodunk, de a 220 kilométert hatan lefutva is kapunk valódi sportélményt, amit néha sokszor nagyon lehet utálni.

Az Ultrabalatonon az a jó, hogy valamiféle versenyszellem mindenképpen magával ragad. Ha abszolút dobogós helyezéseket nem is söpörtünk be, azt jóízű nyerítésekkel olvastuk fel egymásnak két váltópont között, melyik ismerős csapatra sikerült perceket, vagy a végkifejletben már órákat ráverni. Az elit, a csupa nagybetűs FUTÓK közben olyan csodásan söpörtek keresztül az egész Balatonon, hogy semmit sem érzékeltek abból a viharból, ami szombat éjjel csapott le ránk. És nem azért, mert az ő különlegesen képzett testük taszítja a vizet, a sebesség, amivel futnak, pedig meghajlítja a teret. Arról van csak szó, hogy ők már rég a masszás padon elfekve lazíttatták merev combjaikat, amikor mi épp csak ráfordultunk a déli partszakaszra. És még rajtuk is túltesz Dan Lawson, a brit győztes, aki 18 óra 30 perces idejével cirka két órát vert a második helyezettre.

Szerintem el sem fáradt, pedig 220 km-t futott

Ezek után osztani az észt, hogy mi milyen taktikával és mentális felkészüléssel álltunk neki a hétvégi futásnak, az több mint arcoskodás. Csakhogy csapatban az Ultrabalaton nemcsak legendásan kemény, nemzetközileg is elismert és szeretett verseny, hanem egy nagyfokú logisztikai kihívás, ami lézerpontos tervezést és vasfegyelmet igényel majdnem 24 órán keresztül.

Bármennyire is triviális, a legfontosabb a megfelelő csapatlétszám

Ami azért nehéz, mert már november végén meg kell mondanod, hogy pontosan hány fős csapatban szeretnéd körbefutni a Balatont. És ha összeraktad a teamet, az úgy is marad. Érthetetlen szigorításnak tűnik, hogy miért nem lehet a rajt előtt még variálni a csapatlétszámon (a tagokon igen), de ha meglátod, mit izzad két nap alatt a rendezőség, hogy a 800 csapatot és a 10 ezer embert lemendzselje, meg fogod érteni.

Bizony, ehhez nagy autó kell

Megint szerencsénk volt, most a Peugeot volt annyira jó fej, hogy egy nyolcszemélyes Travellert kaptunk túrabusznak. Az mennyire csodálatos, hogy masszírozós bőrüléssel, telefontükrözésre képes hifivel, és szupertakarékos dízelmotorral luxustbuszt faragtak egy alapvetően teherautónak tervezett járműből? Érdemes körbenézni a családban, kinek van hasonlóan tágas kocsija, mert sokkal egyszerűbb egy autóval végigvinni a csapatot, mint folyamatosan szervezni a két jármű között, kinek melyik autóban maradt éppen a futócucca. Mert ha valaki a váltóponton marad, vagy rossz kocsiba száll, a legszuperebb versenyélményből is hangos kurvaanyazás lesz.

Korábban kísérleteztünk éjszakai szállással és több sofőrrel, de az egy autó és abban alvás vált be a legjobban. Arra viszont fel kell készülni, hogy a váltópontok környékén (és az autóban) teljes a káosz. Parkolni alig lehet, időnként hajolnak a vasak, reccsenek a fémek. A Peugeot panoráma tolatókamerája ettől is megmentett minket, csapatunk csaja is teljes magabiztosággal parkolt be zsebkendőnyi területekre. Érdemes a váltózónák előtt letenni valahol a járgányt, az 500 méteres séta talán még a legcudarabb futás után is belefér.

Nagy távok egyben vagy sebesebb rövidek?

Idén a távok beosztásánál is taktikát váltottunk. Eddig az “úgyis le tudom futni” elv szerint legalább 20-25 kilométert bíztunk mindenkire. Pedig az idei 10 kilométer körüli futásokkal sokkal jobban ment. Egyedül Ádám dobta kétfelé a 48 kilométert, amit jövőre ő is inkább négy részletben tudna le. Nekünk jó volt, mert amíg futott, rohamtempóban megkajáltunk a Kővirágban, neki viszont csak a kézzel elmajszolt hideg kecskesajt jutott. De hiába érnek össze meseszerűen minden fogásban az ízek, az állagok és a színek, a rohamtempóban lenyomott ebédnél többet ér ez a hely. Máskor is visszatérünk, de nem a verseny alatt, hogy a főétel mellé desszertre és levesre is jusson idő.

Fizikai fájdalmat éreztem, hogy a szépen megkomponált ebédet menzatempóban kellett betolni

 

Az alap, hogy legyen nálad naptej

Szintén csak most derült ki, hogy hiába rajtoltunk hetekkel korábban, mint ahogy szoktunk, a Káli medencében pont olyan ropogós pirosra tud sülni a tarkó, mint június közepén. Az éjszakai szélvihar és záporeső már csak hab volt a tortán. Nincs itt semmiféle probléma az időjárással, a vízszintes eső teljesen normális, ugye Trump? Ha biztosra akarsz menni, és nem akarod a hajnali szakaszokat cuppogó talpakkal lekocogni, legalább két pár futócipővel, és teljes skálájú futófelszereléssel készülj.

És itt még csak a szél fújt, később jött az özönvíz

Mindenképpen legyen tartalékjátékosod

Az se baj, ha mindjárt kettő van. Az elmúlt öt évben mindig volt olyan tagunk, aki a rajt előtt vagy éppen a verseny közben dőlt ki. Idén a tartalékként hívott futó helyett is tartalékost kellett keresni. Ez most viszont annyira jól jött, hogy Schwarci 4:00 percen belüli kilométereivel 5:12-es átlagsebességet hoztunk. Isten bizony, jövőre köré építjük a teljes csapatot.

Azt nem mondom, hogy most azonnal nekivágnék egyedül a teljes távnak, de az a bizonyos kisördög már sutyorog a fülembe háromfős csapatról, és még több kilométerről. Egy biztos, ha rajtunk múlik, jövőre újra belevágunk!

Schwarci gondosan ügyelt rá, hogy 4:00 perc/km-nél ne legyen lassabb egyetlen méteren sem

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon