Meghatározóak a Nagy-tavak, a Balaton nincs ott.

Van térkép, amire kizárólag az év első napján van szükséged, de tudunk olyat is, amire akkor sem. Mert ez egy fiktív térkép, ezzel együtt semmivel sem rosszabb, mint bármilyen valós társa, sőt igazából

nagyon is jól mutat, ahogy egymás mellé helyezve a 25 legnagyobb tó a világon.

És annyiban torzítás sincs az eljárásban, hogy bár a tavakat összegereblyézték egy képre, attól még méretarányosak, így sokkal jobban összehasonlíthatóak, mintha a mapsszel bűvészkednénk vagy a földgömböt forgatnánk ide-oda.

Nyilván mindenki megtalálja maga számára az érdekességet ezen a térképen, nekünk azt tűnt fel, hogy a Nagy-tavak meghatározó szerepet játszanak – azzal együtt, hogy például a nyitóképen Ontario-tó csak a 14. legnagyobb a világon.

Ha pedig feltétlenül szeretnéd elhelyezni a Balatont a koordinátarendszerben, a maga 592 km²-ével Európában a 23. legnagyobbnak számít.

(Nyitókép: Az Ontario-tó kanadai szakasza, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Dombocska, tavacska, köztük meg a házacska

Hidat képez természet és épített környezet között a Hello Wood legújabb CLT projektje.

Ettől a jópofa, mosakodó (?) tatai hódtól olvad el az internet népe

Napok óta hódít a neten a hód, de talán még nem késő bámulni és mosolyogni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
15% 8-10 éve
41% +10 éve