Miközben a Real Madridban lőtte a gólokat, idehaza körözési aktát nyitottak róla, és azt gyanították, hogy az amerikai katonai hírszerzéssel áll kapcsolatban. Az állambiztonsági levéltárban található Puskás-akta egyes részei joggal érdemlik ki a „szürreális” jelzőt.
Egy dokumentumfilm készítése során az alkotó rendszeresen azzal szembesül, hogy a téma kutatása során előkerülő rengeteg információnak csak a töredékét tudja felhasználni. Így jártam (vagyis így járok, jelen időben) az éppen most készülő A megnyerhetetlen mérkőzés című alkotás kapcsán. Ez a 2017 őszén bemutatásra kerülő dokumentumfilm azt a hangzatos célt tűzte ki maga elé, hogy új szemszögből mutassa be az ötvenes évek sportvonatkozású eseményeit, legfőképpen a sportolók és a hatalom kapcsolatát, az 1956-os melbourne-i olimpia előtt/alatt/után lezajlott eseményeket, illetve azokat a történéseket, amelyek végén Czibor, Kocsis és Puskás, az Aranycsapat sztárjai Spanyolországban kötöttek ki.
Minek erről megint egy film?, hallom a kérdést, úgyhogy mondom is a választ: bár a legfontosabb események, fordulatok mindenki előtt ismertek, még mindig rengeteg új információ vár feltárásra. Nem mindegyik annyira fontos, hogy bekerüljön egy hatvanperces dokumentumfilmbe, bizonyos esetekben csak kis színesnek nevezhető információmorzsák, triviák ezek, mint például ez az újabb Puskáshoz kapcsolódó fejezet.
Kevéssé ismert oldala az ötvenes évek sportéletének az, hogy az állambiztonsági szolgálatok mennyire beleavatkoztak egy-egy sportág életébe, főleg akkor, ha külföldi túrákról volt szó. A vasfüggöny felépítését követően a kommunista rendszer minden külföldre utazó sportolóra potenciális veszélyforrásként tekintett. Egyrészt rettegtek attól, hogy a sportoló disszidál, másrészt arra gyanakodtak, hogy külföldi szolgálatok megpróbálhatják beszervezni a magyar atlétákat. Utóbbi félelem táplálta azt is, hogy igyekeztek figyelni, hogy külföldre érve kikkel érintkeznek a magyar sportolók.
Mai szemmel nézve eléggé abszurd, de az 1952-es helsinki olimpia előtt a futball válogatott esetében az ÁVH a fél csapat kiutazását nem javasolta, köztük a legnagyobb sztárokkal. Sebes Gusztávnak, a csapat szövetségi kapitányának személyesen kellett garanciát vállalni a győzelemre, és arra is, hogy senki sem fog disszidálni (mindkettőt beváltotta.)
Ugyan az Államvédelmi Szolgálatok Történeti Levéltárában található Puskás körözési dossziét 1958-ban nyitották, majdnem két évvel a zseniális futballista disszidálása után, a benne lévő dokumentumokból kikövetkeztető, hogy a balösszekötőt már jóval ’56 előtt is figyelték, sőt, ami egészen hihetetlen, arra gyanakodtak, hogy Puskás az amerikai titkosszolgálattal áll kapcsolatban. A dokumentumokat végigolvasva mintha egy hidegháborús kémregény elevenedne meg, amely tele van irreálisnak ható feltételezésekkel, kémként dolgozó fuvarosokkal, amerikai ügynökökkel, konspirációval, a kommunista rezsim megdöntésére irányuló tervekkel.
A gyanú alapját az jelentette, hogy Puskás kapcsolatban állt a Bécsben autószerelőként és fuvarozóként dolgozó Kása Ferenccel, aki a magyar kémelhárítás szerint a CIC, vagyis a Counterintelligence Corps, azaz az amerikai hadsereg Kémelhárító Hadtestjének alkalmazásában állt.
„Az amerikai túra után nagyobb összegű dollárt helyezett el Kása Ferenc Bécs, Neustiftgasse 52. sz. alatti lakosnál, aki adataink szerint a CIC. ügynöke. Puskás már az ellenforradalom előtt kapcsolatban állt Kásával. Puskás magyarországi és ausztriai kifizetéseit ma is Kása eszközli.”
Ugyan már beszámoltunk róla, de nehéz nem észrevenni azt a gyűlöletet, ami az államvédelmi szervek részéről Puskás felé irányult: a dokumentumokban a labdarúgó neve mellett gyakran szerepel a hazaáruló szó – mintegy harmadik névként.
Hogy felderítsék ezt a kapcsolatot, a magyar állambiztonság kapcsolatba lépett a román államvédelemmel, értesülésük szerint ugyanis Kása személyi titkára, Kohn Károly „a román ÁB. szervek ügynöke” volt. (Kása neve egyébként Faragó Lajossal, a Honvéd akkori kapusával készített interjúnkban is felbukkant: Kása volt az, aki a játékosoknak segített autókat, főként Opeleket venni a tiltott dél-amerikai turnén keresett bevételeikből.) Az állambiztonsági szervek annak is megtalálták a módját, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek a volt vezérőrnaggyal. Erre Erdélyi Jenőt, Puskás egykori "barátját" használták fel.
Erdélyi a Honvéd elhárító tisztjeként ismert személy volt a sportolók körében, feljárt Cziborhoz és Puskáshoz is, jegyeket kapott a meccseikre, a feleségeik összejártak egymással. Amit Puskás nem tudott az az volt, hogy Erdélyi „Eperjesi” fedőnév alatt az államvédelemnek dolgozott, és mindent jelentett Puskásról. A Honvéd játékos azt sem tudta, hogy Czibor Zoltánt 1953-ban azért szervezték be, hogy szemmel tartsák őt. Czibor „Sztojanovics Péter” fedőnéven szerepel az államvédelem aktáiban, egyik tartótisztje éppen Erdélyi Jenő volt. Czibor egyébként alkalmatlan informátornak bizonyult, így újabb személyt kellett beszervezni. Így került a képbe Dr. Fried Tamás csapatorvos, akinek a beszervezését alaposan leírják a levéltári dokumentumokban.
A megnyerhetetlen mérkőzés című dokumentumfilm egyik fontos alakja a Budapesti Honvéd egykori kapusa, Faragó Lajos. Az 1956-ban 24 éves játékos részt vett a Honvéd illegális nyugat-európai és dél-amerikai túráján, szemtanúja és résztvevője volt azoknak az eseményeknek, amelyek végül odavezettek, hogy az Aranycsapat három tagja nem tért haza. Nem mellékesen 1956 után levelezett Puskással, így az ő neve is szerepel a körözési dossziéban (és egyéb dossziékban is). Az egész korszak és rendszer embertelenségére világít rá, hogy Faragó miképpen reagált arra, amikor megtudta, hogy Dr. Friedet beszervezte az államvédelem.
- Én nem így ismertem a Tomit, az az igazság… Nem tudom elképzelni… Orvos volt, nagyon rendes kollega. Én nem akarok ítélkezni, de azt gondolom, hogy 56-ban azért maradt kinn, hogy ez elől a feladat elől lelépjen. Én azt feltételezem, hogy inkább lelépett, mint hogy a beszervezésben benne legyen.
1956 után Erdélyit kirúgták az államvédelemtől, mivel korruptnak bizonyult: útleveleket adott el pénzért disszidálóknak, és egyéb módon is visszaélt hatalmával. 1958-ban a három éves börtönbüntetéséből egyet letöltő, már gyárban dolgozó Erdélyit felkereste az államvédelem, hogy vegye fel a kapcsolatot a Madridban élő Puskással, próbálja kideríteni, mik a tervei, kikkel áll kapcsolatban, és így tovább. Erdélyi levelet írt a Real Madrid játékosának, Puskás pedig kisebb szünet után örömmel válaszolt is a régi barátnak.
Arról, hogy a leveleket valójában az államvédelem beépített emberének írja, fogalma sem volt.
„Magamról Öcsikém csak annyit, hogy a Siemensbe melózok sokat kevés dohányért, de mit lehet csinálni. Néha még kimegyek meccsre, tudod nálunk a futball most rögbi inkább és ezt nem jó nézni. kevés a jó igazi foci minálunk, meg aztán minden héten nem jut meccsjegyre, sok a gyerek és mindig le vagyok égve. haveri alapon megszűnt meccsjegyet szerezni, mert nincs kitől, tudod, hogy van, én már nem tudok semmit intézni, hát ott sem tud senki, ahol lehetne egy jegyet szerezni. Rotya a góré, nagyon rendes velem, de hát szégyellem őt ilyesmivel zavarni, inkább meghallgatom a Szepesi sóder dumáját, mert még mindig linkeskedik, annyit hazudik, mint régen, de hát neked nem kell bemutatni.”
Az államvédelem 1963-ban már eljutott oda, hogy azt feltételezték: Puskás nem szándékosan, akaratán kívül segíti a CIC-ot. Dr. Bondár József alezredes 1962. április 10-én kelt jegyzetében megállapítja, hogy Puskás nem folyat ellenséges tevékenységet a népköztársaság ellen, de „azt kellene tisztázni, Kása nem használja-e fel olyan illegális munkára, amiről ő nem is tudja, hogy ellenséges tevékenységet fejt ki. Gondolok elsősorban olyan esetekre, hogy rajta keresztül pénzt juttat be az országba, ellenséges kapcsolatainak, vagy a különböző birtokába került híreket nem adja-e át? Bár az intézkedésben nincs benne, szükségesnek látszik kielégíteni azzal, hogy olyan személyeket kérdezne, akik kint találkoznak Puskással, hogy megismerjük tervét, szándékát, esetleges ellenséges tevékenységre utaló adatok birtokába kerüljünk.” Puskás Erdélyivel folytatott levelezésében nagyítóval sem lehetett találni semmiféle ellenséges tevékenységre utaló nyomot.
Részlet Puskás Erdélyinek írt leveléből:
"Kedves Jenőkém,
Itt minden nyugodt, nem kell semmi link dologgal foglalkozni, szépen meg lehet keresni a pénzecskét, és nem kell attól rettegni, hogy csengetnek, na ki bukott le megint és mivel bukott le. Az emberek igen rendesek, nagyon szeretnek, igaz, meg is teszek mindent, hogy meg legyenek elégedve velem, és szeressenek."
Czibor Zoltán körözési dossziéjából lehet tudni, hogy Erdélyivel a Barcelonában élő balszélsőnek is írattak levelet. Az viszont nem derült ki, hogy a Kása-szállal jutott-e bármire is az államvédelem, valószínűleg nem, ugyanis ahogy arról Puskás körözésének 1963-as lezárásakor a hatóságok is megbizonyosodtak, a volt magyar válogatott Spanyolországban semmiféle ellenséges tevékenységet nem fejtett ki. Ennek ellenére a rendszer még jó darabig, a nyolcvanas évek elejéig nem bocsátott meg a legendának, nem véletlen, hogy csak 1981-ben térhetett haza először, míg más 1956-ban disszidált sportolók, például a Melbourne-ben aranyérmet szerzett Magay Dániel vívó már 1964-ben hazalátogathatott. Tegyük hozzá, hogy a korábban említett Czibor Zoltánnak még tovább kellett várnia: mivel ő 1956-ban fegyverrel harcolt a Széna téren, 1983-ban rövid időre hazalátogatott, ám csak a rendszerváltás után, 1990-ben érezte biztonságosnak végleg hazatérni.
Ez is érdekelhet:
(Faragó Lajos fotó: Poór Attila. Külön köszönet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának és Kis Kapin Róbertnek.)