Az alacsony kockázatú hírszerző, megfigyelő és felderítő küldetésekre ugyanis nettó pazarlás a nehéztüzérséget küldeni, ahogy az amerikaiak csinálták Irakban és Afganisztánban, ahol sokáig szinte minden feladatra a hidegháború alatt fejlesztett A–10 Thunderboltot, valamint az F–15-ös és F–16-os vadászgépeket használták. Összehasonlításképpen: az F–16-tal egy repült óra 25 ezer dollárba fáj, míg a rendkívül gazdaságos Scorpionnal ugyanez mindössze háromezer dollárba kerül (de még az olcsóságukról híres Gripenekkel is 4500 dollár egy repült óra).

A Cessnát birtokló Textron és Airland tehát összefogott, és két év alatt megépítette a Scorpiont, amely annyira fapados, hogy még elektronikus kormányvezérléssel (fly by wire) sem rendelkezik, az alkatrészek egy részét pedig a polgári Cessnákból kukázták össze, ellenben nem csak a fenntartási költségei nevetségesek, de várhatóan a repülő ára is húszmillió dollár (4,3 milliárd forint) alatt lesz.

A két Honeywell TF731 turbóventilátoros motorral felszerelt prototípus maximális tolóereje 36 kN, a sebessége pedig eléri a 833 km/h-t. A moduláris felépítésnek köszönhetően a szárnyait bármikor ki lehet cserélni, így a lehető legjobban az aktuális feladathoz igazítható a gép kialakítása.

Bár a gép az első, 1,4 órás próbarepülésén jól vizsgázott, elemzők szerint a Scorpionnak az amerikai légierőnél így sem lesz sok esélye, hiszen az USAF egy ideje már javarészt drónokat használ azokra a feladatokra, amelyekre a harci Cessna alkalmas lenne (a legújabb robotrepülőt éppen most tesztelik a hírhedt 51-es körzetben). A Scorpion így elsősorban a szűkösebb büdzséből gazdálkodó országoknak, valamint a Nemzeti Gárdának lehet jó megoldás, bár a Textron a későbbiekben egy pilóta nélküli, önműködő változatot is tervez a fapados gépből.