Ha azt mondjuk, hogy az oroszok mindenre képesek, ha autók átépítéséről van szó, akkor egyáltalán nem túlzunk. Miután egy ZiL-t már alkalmassá tettek a gyorsulási versenyre, most egy Kamazból driftautót építettek.

Nem ez az első alkalom, hogy driftelni látunk egy Kamazt, az orosz márka Dakar-ralira épített versenyautóját többször is elővették már, hogy megmutassák, mire képes az 1000 lóerős gép.

Most egy hasonló teljesítményű változatot építettek, csak éppen házilag, hogy driftelni lehessen vele. A munkát ugyanaz az orosz csapat jegyzi, akik Porschét gyorsultak le egy BMW-motoros ZiL-lel, és akik nemrég lánctalpassá alakítottak egy Bentley-t.

Igazi romboló lett az oroszok által épített lánctalpas Bentley

Félelmetes, hogyan megy terepen az Ultratank.

A Kamaz eredeti motorjának itt is mennie kellett, a helyére egy Scania erőforrása került, amivel gond nélkül el lehet érni az 1000 lóerős teljesítményt. A példány érdekessége, hogy háromtengelyes, és 6x4 képletű, azaz

mind a két hátsó tengely hajtott, ami még izgalmasabbá teszi vele a farolást.

A videóból kiderül, hogy volt vele munka bőven, és a végén az is, hogy mennyire szépen lehet rajzolni vele a köröket.

Ez is érdekelhet:

Nézd meg, ahogyan ez a ZiL legyorsulja a Porschét

A BMW X5 M-ből került bele a V8-as motor.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés