Sokáig az utcakép része volt nálunk a ZiL–130, ebben a kék színben, fehér maszkkal, ám az itt látható példány sokkal többre képes, mint a teherhordó társai. Az eredeti V8-as helyére ugyanis egy BMW X5 M-ből származó erőforrás került.

Ha elmúltál harminc, biztosan ismerős neked ez a ZiL teherautó, amit 1962-től egészen 1994-ig gyártottak, több mint 3,3 millió példányban, és hozzánk is szép számmal jutott belőle. A 130-as típus az elődeitől eltérően már nemcsak katonai zöld, hanem polgári kék-fehér fényezéssel is készült, és még versenyeztek is vele.

A ZiL–130-at eredetileg 6 literes V8-as benzinmotorral szerelték, ami 150 lóerős teljesítményével 90 km/órás sebességre volt képes.

A képeken látható autót azonban alaposan átépítették: a tengelytávját lerövidítették, az orrában pedig egy BMW X5 M-ből származó V8-as motor dolgozik, amit 700 lóerősre izmosítottak.

A tuningolt ZiL könnyedén hagyta maga mögött a Porsche Caymant és a BMW M2-t ebben a gyorsulási versenyben.

Megmutatják azt is, hogyan épült, de ha csak a verseny érdekel, akkor tekerj 13:20-hoz:

(Képek: Fortepan)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve