Szilveszter éjszakáján több mint ezer autót gyújtottak fel a francia városokban, és ez már tíz százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Népszokás alatt arra kell gondolni, hogy a nagyvárosok szegényebb részein bandázó fiatalok a figyelemfelkeltésnek ezt az egészen értelmetlen módját választják a kormány elleni tiltakozásul. Az 1980-as években, amikor az egész elkezdődött legalább is biztosan így volt, az utóbbi időben viszont már inkább egyfajta sajátos versennyé fajult a dolog, ahol az utcai bandák a média kiemelt figyelmét élvezve próbálják túllicitálni egymást a felgyújtott autók számában. Az mondjuk meglepő, hogy a videómegosztókon nem dicsekszenek a prédáikkal, mi legalább is egyetlen videót sem találtunk a neten az idei randalírozásokról.

A francia rendőrség idén 53 ezer kivezényelt rendfenntartóval próbálta elejét venni a különös hóbortnak, amivel tíz százalékkal sikerült visszaszorítaniuk a gyújtogatások számát. Ez még így is 1063 kiégett járművet jelent (és a félreértések elkerülése végett: nem vezető politikusok, hanem egyszerű lakosok autóiról van szó), tehát sok dolguk lesz még, mire a francia városok újra csak a tűzijátékok fényétől lesznek fényesek Szilveszterkor.

(Fotó: Spencer Olinek – a fotó csak illusztráció, még 2006-ban készült)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
46% Igen, de menedzselhető.
44% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés