A ’65-ös Mustang már gyári állapotban is igazi álomautó, de ha a Shelby által épített GT350-ről van szó, akkor még jobban vágyhatsz rá. A képeken látható példány nemrég tekintélyes összegért cserélt gazdát.

Carroll Shelby és csapata 1965-ben vette először kezelésbe a Mustangot, és ezek a korai modellek a legritkább és legkeresettebb példányok közé tartoznak. A szériagyártású változathoz képest a GT350 jobb futóművet és fékrendszert kapott, és a motorját sem hagyták érintetlenül. Az első évben összesen 562 példány készült belőle, és ez az egyik közülük.

A 4,7 literes V8-as motor a Mustang csúcsmodelljében gyárilag 275 lóerőre volt képes, de

a Shelby American munkája nyomán a teljesítménye 310 lóerőre, a legnagyobb nyomatéka 446 Nm-re nőtt,

a váltója maradt a négyfokozatú kézi. A jobb súlyelosztás érdekében az akkumulátort a csomagtérbe tették, a megállásról már tárcsafékek gondoskodnak.

A képeken látható Mustang 1965 márciusában érkezett a Shelby American műhelyébe,

és a dokumentumokban feljegyezték, hogy hibás sebességváltóval szállították, ezért ennek a cseréjét a Shelby kiszámlázta a Fordnak. A májusra elkészült autót PR-célokra, bemutatókon használták, mielőtt az év végén eladták az első tulajdonosának.

Az évtizedek során többször is gazdát cserélt, de ez egyáltalán nem látszik rajta.

A Wimbledon fehér fényezésű, Le Mans kék csíkokkal és Shelby kerekekkel szerelt GT350 kitűnő állapotban van.

A tuningolt Mustang, ami új korában 3192 dollárba került, most egy vagyont ér, néhány hete 401 ezer dollárért, azaz 130 millió forintért vették meg az RM Sotheby’s aukcióján.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés