A tavaszra ígért szupersportautó elméleti végsebessége 443 km/h, ezzel messze a leggyorsabb szériagyártott autó lesz, ha végre elkészül.

A Shelby SuperCars (aminek semmi köze a Caroll Shelby nevével fémjelzett tuningcéghez) már az előző, 2007-ben bemutatott Ultimate Aeróval bevitt egy mélyütést a világ legjobb sportautójaként emlegetett Veyronnak, amikor megdöntötték vele a Bugatti sebességrekordját (leggyorsabb szériagyártott autó), a Tuatara technikai adatai láttán viszont az a benyomásunk támadt, hogy az SSC a föld színéről is el akarja söpörni a rivális francia gyártót.

Konkrétan azt találták mondani, hogy a kocsit hajtó hétliteres, ikerturbós V8-as motor eddig hangoztatott 1350 lóerős teljesítménye könnyen 1700-ra is nőhet, legalább is azoknak "akik nem szeretik, ha szabályok közé szorítják őket." Sejtelmes.

Hogy mire akartak ezzel utalni, egyelőre nem tudhatjuk, de reméljük, nem arra, hogy a Forma–1-es autókhoz hasonlóan kimaxolt motorteljesítmény néhány ezer kilométeres élettartammal párosul.

A 2012 legdrágább autóiról szóló válogatásunkba is bekerült Tuatara egyébként túl van a motorteszteken, a V8-as erőmű a dyno teszten és az utcai forgalomban – egy átalakított Aeróban – is kiválóra vizsgázott. A Bugatti szerint a kocsi elméleti végsebessége 443 km/h, ha pedig az elméletet a gyakorlatba is sikerül átültetniük, akkor a saját rekordjukra is rávernek majd jó 30 km/h-t.

(Forrás: Motor Authority)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés