Az 5-ös sorozat első generációja ma már keresett veteránnak számít, ezért még így, porosan, elhasználtan és hiányosan is érdekes lehet ez a BMW, amit egy aukción lehet megkaparintani.

A BMW-nél a hatvanas évek végén kezdték meg a tervezését egy új modellnek, amit 1972-ben az első 5-ös sorozatként mutattak be. A formáját a német márka vezető dizájnere, Paul Bracq jegyezte, de a Bertone stúdiónál Marcello Gandini is dolgozott rajta.

9 elérhető autó, amit olasz stúdió tervezett

Bertone, Italdesign vagy Pininfarina által dizájnolt autód is lehet.

Az E12-es szériát négyhengeres motorokkal mutatták be, de egy évvel később megjelent a hathengeres változat, és most is egy ilyenről lesz szó.

A képeken látható példány egy 1975-ből származó BMW 525, amit a 2,5 literes, soros hathengeres, 150 lóerős motorral szereltek.

A 4,62 méter hosszú szedán menetteljesítményeit ma már nem neveznéd kiemelkedőnek, a négyfokozatú kézi váltóval 10,1 másodperc alatt gyorsult százra és 193 km/óra volt a végsebessége, a hetvenes évek közepén mégis elegendőnek tartották.

A maga korában nem számított ritkaságnak, 1981-ig 699 ezer példány készült az első generációs 5-ösből,

de ma már csak elvétve találsz belőle. Ezt a fjordkék színű, sötétkék bársonykárpitos példányt újonnan vette az a francia gyűjtő (innen a sárga fényszóró), akinek a kollekciójából most kínálják, 196 ezer kilométerrel az órájában 500-800 euró közti árat várnak érte.

A széria formáját ez a koncepció vetítette előre 1970-ben:

1970-ből származó tanulmányautóját mutatta be újra a BMW

Marcello Gandini alkotása elveszett, de most újra megépítették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés