Mutatjuk a megmozdulást, amiért Michael Schumachert kizárták az 1997-es világbajnokságról.

Ha már a hétvégén Spanyolországa látogat a mezőny, felidézzük a Formula–1 egyik legvitatottabb párbaját, amit az 1997-es szezonzárón, a jerezi Európai Nagydíjon láthattuk Michael Schumacher és Jacques Villeneuve között. Persze a tét nagy volt, hiszen mindkét pilóta a világbajnoki címért ment – a futamot megelőzően a német egy ponttal vezetett a kanadai előtt.

A versenyt Schumacher nem tudta befejezni, a 49. körben ugyanis kiesett, miután Villeneuve egyik előzési kísérleténél ráhúzta az autót a belső íven előnyösebb pozícióban lévő kanadaira, aminek következtében a kavicságyban kötött ki. Bár Villeneuve autója is megsérült, ő folytatni tudta a versenyt, és végül az első futamgyőzelmét szerző Mika Häkkinen és David Coulthard mögött a harmadik helyen ért célba, ezzel pedig megszerezte első és egyetlen világbajnoki címét:

Schumacher manőverét kivizsgálta az FIA fegyelmi bizottsága, majd arra a megállapításra jutottak, hogy a német „ösztönös reakciója mögött nem feltételezhető előre megfontoltság vagy rosszindulat, mindazonáltal súlyos hiba volt”. Két héttel a futam után pedig utólag kizárták az 1997-es világbajnokságról.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

A McLaren radikális döntése: nem javítgattak, hanem teljesen új autót építettek a kényszerszünet alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
71% Igen
19% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni