A garázsban talált sportautók közt egy újabb gyöngyszem ez a kézi váltós Ferrari F355, amit Venezuelában őriztek meg az utókornak. A megkímélt példányt teljesen újszerű állapotba hozva kínálják eladásra.

A hatvanas évek végén jött ki a Ferrari belépőmodellje, a középmotoros Dino, amit 1975-ben követett a 308, majd annak utódjai, a 328 és a 348. Az ötödik generáció, az F355 végül 1994-ben jelent meg, eleinte berlinetta és targatetős GTS változatban, majd egy évvel később követte a vászontetős spider. A képeken látható példányt 1997-ben gyártották.

Újonnan került Venezuelába, ahol egy garázsban tárolták, és nem sokat vették elő, még most is csak 22 ezer kilométer van benne.

Az állapotán kívül a színe is ritkává teszi ezt a Ferrarit, hiszen Mugello zöld fényezésű, Tradizione bézs belsővel. Az Egyesült Államokban a 2500-ból csak 10-et rendeltek ebben a színben, az angoloknál 500-ból csak egyet.

A középre épített 3,5 literes V8-as motorja 380 lóerőre és 363 Nm nyomaték leadására képes, ami nem hangzik soknak manapság, de a 4,25 méter hosszú, 1350 kilogrammos F355 berlinetta ezzel is 4,7 másodperc alatt gyorsul százra és 295 km/óra a végsebessége.

A legvonzóbb része egyértelműen a krómozott kulisszában kapcsolható hatfokozatú kézi váltó.

A megkímélt Ferrari a közelmúltban teljes felújításon esett át, a karosszériáját az eredeti árnyalatára fényezték, a motort és a váltót is felújították, a vezérlésen kívül minden vezetéket és csövet kicseréltek. Csak a felújítás 45 ezer fontba, 17 millió forintba került, úgyhogy ez a jövőnek megőrzött F355

várhatóan 30-40 millió forint közti összegért kel majd el az RM Sotheby’s aukcióján.

Ez is érdekelhet:

Zseniális ez a Ferrari és a Lamborghini versenyéről készült rövidfilm

Az autók, a hangok, a fények, minden tökéletes benne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés