A BMW új kétajtós kompaktja elődjénél nagyobb, a ferdehátú modellnél pedig határozottan csinosabb lett.

Az 1-es kupé utódja a BMW új számozási rendszerének megfelelően már 2-es néven érkezik, ami abból a szempontból mindenképpen indokolt, hogy az új kompakt (szerencsére) egyáltalán nem hasonlít az 1-es ferdehátúra: a németek megszabadultak az otromba fényszóróktól és a lökhárítót is újratervezték, így egy kifejezetten vonzó, arányos autó született.

Az utolsó hátsókerék-hajtásos kétajtós BMW kompakt 4,43 méteres hosszával 7,2 centit nőtt az elődjéhez képest, és 1,77 méteres szélességével 3,2 centivel szélesebb is lett, a 390 literes csomagtartó pedig húsz literrel nagyobb, mint az 1-es kupéban volt.

A januári Detroiti Autószalonon bemutatkozó modell kezdetben két benzines és három dízelmotorral érkezik. A kisebbik benzinesben (220i) egy 184 lóerős, kétliteres turbót találunk, amellyel a kocsi hét másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebessége pedig 235 km/h lesz. A kétliteres turbódízelek 143, 184, valamint 218 lóerősek lesznek, a kategória csúcsát pedig természetesen az M235i képviseli, amelynek háromliteres sorhatos turbómotorja 326 lóerő leadására képes. A hatfokozatú manuális vagy nyolcfokozatú automata váltóval érkező csúcsváltozatnak mindössze 4,8 másodpercbe telik elérni a száz km/h tempót, a végsebességét pedig 250 km/h-ban korlátozzák.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés