Egy percig nem volt kérdés, ki nyeri a Stájer Nagydíjat.

Miközben a Ferrari már az első körben kicsinálta magát a Stájer Nagydíjon, a Mercedes kettős győzelmet aratatott.

A Ferrari már a harmadik kanyarban kicsinálta magát

Vettelnek egy, Leclerc-nek két kör jutott.

Lewis Hamilton uralta a versenyt, tökéletes autózással pedig pont olyan magabiztosan nyerte a második osztrák futamot, mint annak szombati időmérőjét. Csak pillanatokra tűnt úgy, hogy a második helyről rajtoló Max Verstappennek lehet esélye ellene, de a hollandnak végül a második hely sem jött össze, az utolsó 10 kört ugyanis sérült első szárnnyal teljesítette,  ez pedig elég is volt ahhoz, hogy a szezonnyitó győztese, Valtteri Bottas megelőzze őt.

Verstappen tehát a harmadik helyen ért célba, csapattársa, Alexander Albon pedig a negyedik lett – mutatjuk az első tizet:

A Mercedes nagyon erős, két futam alapján pedig úgy tűnik, idén sem lesz komoly kihívója.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve