Egyelőre névtelen forrásokkal üzenget hírügynökségeknek a cég, de már olyan pontos részletek szivárognak ki, amik többnek tűnnek pletykáknál és spekulációknál.

Az Apple Inc.-nél 2014 óta létezik a Project Titan, az almás emblémájú autó kifejlesztésére irányuló projekt. Az első Apple-autó megjelenéséről számtalan pletykát és elméletet hallhattunk már és hivatalosan most sem jelentett be semmit a cég, de néhány "meg nem nevezett" belső informátor olyan részletességgel tájékoztatta a Reuters-t arról, mit is várhatunk és mikor, hogy az Apple-autó talán most először tényleg többnek tűnik egy délibábnál.

Állítólag 2024-ben érkezik meg az első valódi piaci termék, egy személyautó, amely forradalmian új akkumulátortechnológiával lepi majd meg a vásárlókat és a konkurenciát. Arról is jöttek azonban hírek, hogy a pandémia egy évvel eltolhatja az első Apple-autó bemutatását.

A kocsit a Titan projekt 2018-as nagy újraszervezése után kezdték el komolyan fejleszteni és valóban egy klasszikus értelemben vett autóról, egy megvehető termékről van szó, az Apple nem a másik nagy IT-óriás autós projektjével, a Google  robotaxis Waymó-jával kíván versenyezni. Persze ettől még a magas szintű önvezetési képesség biztosan benne lesz  járműben, hiszen az Apple évek óta nyíltan végez teszteket LIDAR-okkal és kamerákkal felszerelt kísérleti autókkal.

Kísérleti önvezető Apple-autó, ami egyelőre még egy Lexus

Az akkumulátorral kapcsolatban olyan hírek szivárogtak ki, hogy a mai sokcellás lítium-ion akkuk helyett az Apple egy lítium-vas-foszfát "monocellás" dizájnt fejleszt, ami helytakarékosabb és biztonságosabb lesz a mai villanyautó-akkuknál.

(Reuters, Automotive News)

Már létező villanyautók a Playeren:

Villanyautók tornasorban: Opel Corsa-e, VW ID.3, Tesla Model 3

Pofás városi kiskocsi, tömegeknek szánt kompakt jövőautó és amerikai dizájnparádé, iszonyú erővel. Három elektromos autó, három stílus, három világ.

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés