Kupé, kabrió és lépcsőshátú: ezekben a változatokban készült a BMW M3, pedig időnként megdöbbentő kiviteleket is építettek belőle. Készülj fel, mutatjuk mindet.

1986-ban jelent meg, és szinte azonnal legendává vált a BMW M3, amit eleinte csak kupékarosszériával kínáltak, később lépcsőshátú vagy kabrió volt rendelhető belőle. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kísérleteztek volna egészen elképesztő megoldásokkal. Most a típus harmincadik születésnapján a BMW elővette a legérdekesebb alkotásokat.

Például már az M3 megjelenésének évében összeraktak egy platós változatot az M GmbH munkatársai. Persze gyártásról szó sem volt, csupán azért építették, hogy legyen mivel fuvarozni az alkatrészeket a telephelyen. Egy E30 Cabrio volt a kiindulási alap, de akkor mit keres ebben az összeállításban? Azt, hogy az M3-ból származó 2,3 literes, 200 lóerős motor került bele.

A gyártás gondolata már komolyan foglalkoztatta a BMW-t, amikor elkészült a 3-as Compact M változatával. Ugyanaz a 3,2 literes, 321 lóerős hathengeres került bele, mint az M3-ba, de a teljesítményét visszafogták volna, nem akarták ugyanis, hogy veszélyeztesse a nagyobb testvér pozícióit. Az M3 Compact azonban 150 kilóval könnyebb is volt, így nem nehéz elképzelni, micsoda élménygép lett volna belőle, ha szabad utat kap.

Érdekes, hogy amíg az M5-ből hivatalosan is készült kombi, addig az M3-ból soha. Pontosabban egyetlen egy gyári darab van, amit az E46-os szériából építettek 2000-ben. Az alaposan kiszélesített karosszéria kombiként is elég masszív volt ahhoz, hogy M3 épüljön belőle. A mérnökök bebizonyították, hogy egy ilyen modellváltozat is megvalósítható, az M3 Touring azonban nem érte meg, hogy sorozatgyártásba kerüljön.

A nyolcvanas évekbeli receptet vette elő ismét a BMW, amikor 2011-ben megépítette az újabb platós M3-at. Az alapot ezúttal egy M3 Cabrio szolgáltatta, a 450 kg teherbírású pick-up pedig olyan jól sikerült, hogy forgalomba is helyezhették az autót. Persze azon kívül, hogy nagyszerű poén, és még a Nürburgringen is megjáratták, valójában ezt is az M-részleg telephelyén használják. A ’86-os példány ugyanis 26 év után nyugdíjba ment.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában