A Mercedesnél a jövőbemutató tanulmányautók sorát indította a harminc éve leleplezett, furcsa formájú F 100, benne számos olyan fejlesztéssel, ami mára valósággá vált a sorozatgyártású autókban.

1991-ben, éppen harminc éve mutatta be a Mercedes a detroiti autószalonon az F 100 névre keresztelt tanulmányautót, amivel azt demonstrálták, hogy milyen fejlesztésekre számíthatunk a jövő autójától, és a koncepcióban lévő újdonságok szinte kivétel nélkül valóra is váltak a következő években, ma már a legtöbb autóban találkozhatunk velük.

Az áramvonalasra tervezett egyterű formájából nem lett valóság, mint ahogyan a különleges ajtók is megmaradtak egyedi megoldásnak. A Mercedes kutatásai szerint akkoriban átlagosan 1-2 fő utazott az autóban, ezért

a vezetőt tették a legfontosabb helyre, középre, ami a legbiztonságosabb is volt egyben. Az utasok a két szélén mögötte foglalhattak helyet.

A Mercedes akkori típusaival szemben az F 100 elsőkerék-hajtású volt, ami csak évekkel később, 1997-ben került gyártásba az A-osztállyal. A fedélzeten lévő többi extra is valóra vált a kilencvenes években, így

az esőszenzor, a kulcsnélküli nyitás, a kormánykerékről felvehető telefon és a hangvezérlés is megjelent, előbb az S-osztályban, majd a kisebb autókban is.

A tanulmányautót már gázkisüléses fényszóróval szerelték, ami 1995-ben került szériagyártásba az E-osztály xenonfényszórójával.

A távolságtartó adaptív tempomat 1998-ban, a holttérfigyelő rendszer azonban csak 2007-ben vált valóra, és a Mercedes koncepciójában már aktív sávtartó rendszer is működött 1991-ben!

A tetőre két négyzetméternyi napelem került, ami 100 watt energiával látta el a fedélzeti fogyasztókat, és az F 100-nak volt egy pár olyan fejlesztése is, ami végül nem valósult meg.

Az első ablaktörlők a szélvédő teljes szélességében mozogtak, a hátsók pedig a lámpákat is letörölték, míg az első ajtók a küszöbbel együtt nyíltak a könnyebb beszállásért.

Az F 100 egy sorozatot indított el a Mercedesnél, 2015-ig további kilenc tanulmányautót mutattak be F-fel kezdődő néven. Ha nem is ehhez hasonló autókkal járunk manapság, a koncepcióban lévő extrák többségét a jelenlegi autókban már élvezhetjük, és ezek megjelenésében nagy szerepe volt a Mercedes munkájának.

Ez is érdekelhet:

A Mercedes-Benz dizájnközpontjában jártunk, és még most sem tértünk magunkhoz a látottaktól

Itt születnek a jövő autói. Általában hét lakat alatt őrzik, de most bejuthattunk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés