3D nyomtatással egyre többféle terméket lehet előállítani, és az új technológia olyan gyártási folyamatokat is forradalmasíthat, mint a könnyűfém kerekek előállítása. Mutatjuk a világ első 3D nyomtatással készült felnijét.

A kerék alapvetően funkcionális része az autónak, de más szemszögből nézve az éke is lehet egy eltalált formájú könnyűfém felni, és ennek a keréknek a formáját nagyon eltalálták. A világ első 3D nyomtatással készült felnijéről van szó, az eljárás pedig egészen komplex szerkezet létrehozását tette lehetővé.

A McLaren P1-re szerelt kerék a HRE Performance Wheels és a GE Additive közös alkotása. Mint mondják, a hagyományos könnyűfém kerekek gyártásánál a nyersanyag 80 százaléka veszendőbe megy, míg a 3D nyomtatási technológiával a veszteség csak 5 százalék. A bonyolult küllőszerkezet öt részből áll, ezeket a folyamat végén csavarozzák össze.

A 20 colos elülső és 21 colos hátsó kerekeken a művészi formájú küllők titánból vannak, ami ellenáll a korróziónak, ezért bevonat már nem kell rá, a karima pedig szénszálas anyagból készült. A P1-en pompázó kerék alighanem a legvadabb, amit az utóbbi időben láttunk, kíváncsian várjuk, mikor terjednek el ezek a felnik a legfeltűnőbb szuperautókon.

Ez is érdekelhet:

Magyar dizájner álmodja a legmenőbb felniket

Dániel Tünde legújabb munkája az Audi tanulmányautóján látható.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés