Kevesen szánnak négyszázmillió forintot egy veterán autóra, de jó tudni, hogy ekkora összeg elköltésének talán a legstílusosabb módja ennek az 1954-es Mercedes-Benz 300 SL-nek a megvásárlása.

1952-ben W194 néven, versenyautóként mutatkozott be a sirályszárnyas Mercedes-Benz, amely még abban az évben megnyerte a 24 órás Le Mans-i versenyt és a Carrera Panamericana futamát is. Részben az amerikai importőr nyomására is, az 1954-es New York-i szalonra kijöttek a 300 SL utcai változatával is, ez a példány pedig az elsők közül való.

3 literes, soros hathengeres motorja 240 lóerős, hozzá négyfokozatú kézi váltó kapcsolódik.

Kiváló állapotnak örvend, a sötétkék fényezés és a karamellszínű bőrbelső azt sugallja, hogy nehezen költhetnél el ennél stílusosabban 400 millió forintot. Körülbelül ennyit, mintegy 1,4 millió dollárt várnak ezért a sirályszárnyasért az RM Sotheby’s következő Amelia Island-i árverésén. Ezért az összegért pedig már a méretre szabott, szintén karamellszínű bőröndkészletet is megkapod hozzá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve