Például azt, hogy Rosberg szerencséje is forgandó.

  1. Lewis Hamilton nem képes abbahagyni a sztárságot

Hamilton annyiszor feltűnösködik, akárhányszor csak tud, és nyilván Monacóban ezt magasabb szinten kell művelni. Azt azonban nem mondhatjuk már, hogy ez a sok rivaldafény rossz hatással van az eredményeire, hiszen a hétvégi futamot megnyerte. Az mondjuk egy elég nagy pofon volt a Hamilton drukkereknek, hogy Justin Bieberrel osztotta meg a győzelmi pezsit, és bandázott vele utána.

  1. Ideje komolyan venni a Red Bullt

A Red Bull két nagyon sikeres hétvégén van túl, azonban sajnos a kiállásokat kicsit elrontották, főleg Daniel Ricciardóét, aki ráadásul a pole-ból is indult. A szezon elején még mindenki azt mondta, hogy a Ferrari lesz a Mercedes seggében, azonban be kell látniuk, hogy tévedtek.

  1. Palmer hatalmas nyomás alatt van

Csupán hat futam után is láthatjuk, hogy Jolyon Palmer nagyon túlaggódja azt, hogy ülést kapott, mert hibákat hibára halmoz. Monacóban a szabadedzéseken kétszer törte össze a kocsiját, és a futamon is folytatta a szériáját.

  1. Rosbergnek megint hátrafelé kell figyelnie

Megtört a német sikersorozata, a Monacói Nagydíjon melegítési problémákkal küszködött, és még a csapattársát is el kellett engednie. A német elképesztően kezdte az évet, megnyerte az első négy versenyt, de legutóbb Hamilton kiütötte magukat, most pedig a szerencse pártolt el mellőle.

  1. Ne írjuk le a Force Indiákat

Annak ellenére, hogy komoly pénzproblémákkal küzd a csapat, még azért ott vannak a pontszerzők között. És Monacóban nem csak pontot szereztek, hanem Sergio Pérez a dobogóra is feljutott, miután hetedikként rajtolt.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés