Már 1953-ban felvetődött egy tesztpálya ötlete a Mercedes-Benznél, a tervek közül elsőként a körpálya nyitott meg 1957-ben. Itt többféle burkolaton, aszfalton, betonon, kockakövön lehetett vizsgálni a járművek kanyarodási tulajdonságait, a beépített locsolórendszernek köszönhetően vizes pályán is.

A márkának már akkor is rendkívül széles volt a kínálata, a személyautók mellett teherautók, buszok, terepjárók és versenyautók is készültek náluk. A körpálya pedig hamarosan kevésnek bizonyult mindezek alapos vizsgálatához. 1967-re készült el az a tesztközpont, ahol már többféle pálya állt rendelkezésre.

A 8,4 hektáros területen 15,5 kilométernyi útpályát építettek, ebből 3 kilométer nagysebességű tesztekre is alkalmas volt. Az utóbbi részen két hosszú egyenest döntött kanyarok kötöttek össze, fokozatosan egyre meredekebb szögben, ahol a legfelső részt 90 fokban döntötték meg, ez pedig egyenesen csodának számított akkoriban.

Tényleg varázslatnak tűnt, hogy a döntött kanyar felső részén 150 km/óránál el lehetett engedni a kormányt, hiszen ennél a sebességnél megszűnt a gumikra ható oldalirányú erő. A számítások szerint 200 km/órával is be lehetne venni a kanyarokat, de azt már nem bírná ki a vezető szervezete, hiszen már 150-nél is a testsúlya háromszorosával nehezedik az ülésbe.

A futóművet a szlalompályán lehetett próbára tenni, a tartósságot pedig vizesárokban és rossz burkolatú szakaszokon tesztelték, és külön érdekesség az oldalszelet imitáló szakasz, ahol 100 km/órás széllel támadták meg az autót. A megnyitása óta több új elem is épült a pályán, az egyik ilyen a csendes aszfalt, ahol szinte nulla gördülési zaj mellett lehet mérni az autó egyéb zajait.