A hatvanas években jelent meg a Volvo 140, ami meghatározta a következő évtizedek limuzinjainak formáját a svéd márkánál. Az évtized végére pedig kijött a hathengeres luxusváltozata is 164 néven.
Az ötvenes évek óta tervben volt már egy nagyobb, drágább luxusmodell bemutatása a Volvónál, de az ötlet végül nem vált valóra. 1966-ban aztán megjelent a 140-es sorozat, ami a következő évtizedekre meghatározta a Volvók jellegzetes formáját, és ennek alapjára építették meg az elegáns hathengeres változatot.
Az újdonság neve Volvo 164 lett,
és húsz év után tért vissza a jellegzetes átlós krómcsíkkal díszített hűtőmaszk, ami az első Volvón is rajta volt 1927-ben. A karosszéria alakját megtartották, de az orrát tíz centivel megnyújtották, hogy elférjen benne az újonnan tervezett háromliteres, soros hathengeres motor, ami két karburátorral 145 lóerős teljesítmény leadására volt képes.
A 140-eshez képest vastagabb, jobb minőségű kárpitokat használtak az utastérben, egy évvel később pedig szériafelszerelés lett a bőrkárpitozás. A 164-ben a hátsó ülés csak kétszemélyes, középen lehajtható kartámasszal,
az extrák között pedig megjelent az elektromos ablakemelő, az elektromos napfénytető és a légkondicionáló is.
Most már tudjuk, hogy ekkor alapozta meg az új vevőkörét a Volvo,
ahogyan azt az amerikai Car and Driver magazin is előjelezte az 1969-es tesztjében, ami szerint a Volvo új vásárlói olyan orvosok, fogászok, ügyvédek lesznek, akik valami mást szeretnének.
A korabeli reklámja azt mondta: „A luxusautó, ami megmutatja, hogy több is van, mint pénzed”
1975-ben készültek el az utolsó példányok, és akkor már gyártásban volt az utódja, a kétszázas sorozatból épített 264. Most lett ötven a stílusos 164, és ennek alkalmából nemcsak egy csodálatos állapotban lévő példányt fotózott nekünk körbe a Volvo, hanem elárultak 5 dolgot, amit talán nem tudtál a születésnapos típusról.
#1 Az egyik példányt mentőautóvá építette át a Volvo különleges járművekért felelős részlege.
A prototípus jóval nagyobb tengelytávú és jelentősen magasabb volt, és bár csak ez az egy épült belőle, az előfutára volt azoknak a svéd mentőautóknak, amelyek a mai napig eszerint a recept szerint készülnek a gyárban.
#2 1974-ben áttették a Volvo 164 gyártását egy olyan üzembe, ami akkoriban ultramodernnek számító eljárásokat alkalmazott.
A gyártósoron az autókat akkumulátoros állványokon mozgatták, amelyeket a padlóba épített hurkokkal irányítottak. Az autókat teamek szerelték össze, akik egymás munkáját felügyelték, és feladatot is cserélhettek.
#3 A legendás luxuskupé, a 262C első prototípusa még a 164-ből készült el.
Az olasz karosszériaépítő Coggiola az egyik példányát úgy alakította kétajtóssá, hogy az már nagyjából hasonlított a gyártásba kerülő modellre. A prototípus, ami ugyanakkor megtartotta a 164-es stílusos frontrészét, jelenleg a Volvo-múzeumban látható.
#4 A háromliteres, soros hathengeres motor nem csak a Volvo luxusautóiban dolgozott.
Ugyanez a B30 jelű erőforrás került a Volvo katonai terepjáró járműveibe, és még hajómotor is épült belőle, három karburátorral. 1972-ben jelent meg a 164-ben a Bosch első elektronikus befecskendezője, a D-Jetronic, amivel 175 lóerőre nőtt a teljesítménye.
#5 Nem hinnénk, de a Zagato által tervezett és az 1970-es genfi autószalonon bemutatott 3000 GTZ sportkupé alapját is a Volvo 164 adta,
és ugyanaz a hathengeres motor dolgozott benne, mint a luxusautóban, de már 190 lóerőre izmosítva, amivel az áramvonalas tanulmányautó elérte a 200 km/órás sebességet.
