Andrea Kimi Antonelli már az első Formula–1-es futamán történelmet írhat.

Andrea Kimi Antonelli veszi át Lewis Hamilton helyét a Mercedesnél, miután a hétszeres világbajnok a Ferrarihoz igazolt. A mindössze 18 éves olasz versenyző pedig már abban a pillanatban történelmet ír a csapatnál amikor bemutatkozik az F1-ben:

Antonelli lesz ugyanis az első olyan újonc, aki a Mercedes színeiben versenyez az 1954-es szezon óta, azaz 71 év után

– megjegyeznénk, hogy az 1955-ös Le Mans-i tragédia után a márka kiszállt a motorsportból, és egészen 2010-ig kellett várni, hogy visszatérjen az F1-be.

Az 1954-es idényben Karl Kling debütált újoncként a csapatnál, és rögtön egy második helyet szerzett, alig 0,1 másodperccel lemaradva legendás csapattársa, az akkor még csak egyszeres világbajnok Juan Manuel Fangio mögött.

Andrea Kimi Antonelli egyébként egyike annak a hat újonc pilótának, akik 2025-ben bemutatkoznak a királykategóriában. Mellette Gabriel Bortoleto és Isack Hadjar is szűz pilótaként debütál, míg Oliver Bearman, Jack Doohan és Liam Lawson már legalább egy F1-futamon elindult korábban.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Barrichello kendőzetlenül beszélt a Schumacher javára hozott csapatutasításokról

Hamar kiderült, hogy Michael Schumacher státusza a csapatban megkérdőjelezhetetlen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés