Az idén éppen százéves a Bentley, és erre egy nem mindennapi kiadvánnyal készültek. A márka történetét bemutató könyv már a súlyával is tekintélyesnek számít, de még inkább az árával, különösen a gyémántokkal kirakott kiadása.

1919-ben alapították a Bentley márkát, és a húszas évek Le Mans-i győzelmeitől az egyedi karosszériás túrakocsikon át a legmodernebb típusokig bőven van mit mesélni a történetéről. A márka száz évét fogja át a Bentley Centenary Book, a legfényűzőbb kötet, amit autóról valaha kiadtak, és 30 kilogrammjával bizonyára a legnehezebb is. Az előszavát Ralph Lauren írta.

A 800 oldalas kiadvány mindjárt háromféle változatban rendelhető,

és már az ötszáz példányban készülő Centenary kiadás is háromezer fontba, azaz több mint egymillió forintba kerül, a száz darabra limitált Mulliner kiadás pedig még ennél is drágább, 4,5 millió forintot kérnek érte. A köteteket ugyanazzal a bőrrel borítják, mint az autók utasterét, 17-féle színből lehet választani hozzá, a Mulliner kiadás még alumínium tokot is kap, és egy darabkát a Le Mans-i győztes versenyautó gumiabroncsából.

Az igazi különlegesség a gyémánttal kirakott 100 Carat kiadás, fehérarany vagy platina emblémával,

egy valódi Bentley árát, 200 ezer fontot, azaz 74 millió forintot kérnek érte, de csak heten juthatnak hozzá a világon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Tudtad, hogy egy fiatal magyar lány fejleszti a Mercedes F1-es autóját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés