Már 400 lóerőnél jár az Audi sportkompaktja, a lépcsőshátú RS3, aminél csak egy dolog kellhet jobban: ugyanennek az autónak a versenyváltozata.

Győrben készül, és már ezért is büszke lehetsz a legújabb Audira, az RS3 Limousine azonban az adataival is elismerésre méltó. 2,5 literes öthengerese ugyanis 400 lóerős teljesítményre képes, ezzel pedig új mércét állít a sportkompaktok között. Nem mellékesen ilyen szívdöglesztően néz ki.

Az RS3-nál pedig csak egy jobbat adhat az Audi, méghozzá ennek az autónak a versenyváltozatát. A WTCC alternatívájának tartott TCR túraautó-bajnokság szabályai szerint épült az RS3 LMS versenyautó, amit jócskán kiszélesítettek, de a hókotrónak is beillő első légterelő és a gigászi hátsó szárny is árulkodó részlet.

Az öthengeres motort a szabályok miatt ki kellett szerelniük, de az S3-ban látott kétliteres, négyhengeres, turbós motor 330 lóerős teljesítménye is elég ahhoz, hogy 4,5 másodperc alatt katapultálja nulláról százra az Audi versenyautóját.

A hatfokozatú szekvenciális váltóval szerelt kivitel valamivel több, mint 40 millió forintba kerül, ez azonban egyáltalán nem számít soknak a versenyautók között. Az első tehetős versenyzők már 2017-ben rajthoz állhatnak ezzel a nagyszárnyú Audival.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés