A hatvanas évek végén a Ford egy nagyobb V8-as motort tervezett, és úgy döntött, hogy a Mustangban vezeti be, de a hétliteres erőforrás alig fért el az izomautóban.

A Ford azért tervezett egy új 7 literes V8-as motort, hogy eredményesen vegye fel a versenyt a Chryslerrel a NASCAR sorozatban. Az engedélyeztetéshez 500 példányt kellett gyártani a közúti változatból, és a Fordnál úgy döntöttek, hogy a Mustangban mutatják be a motort, így született a Boss 429 névre keresztelt széria 1969-ben.

A motor 375 lóerőre és 610 Nm nyomatékra volt képes, és négyfokozatú kézi váltón keresztül hajtotta a hátsó kerekeket.

A tervezés során kiderült, hogy a hétliteres motor nem fér el a Mustang orrában, ezért további módosításokra volt szükség, az akkumulátor a csomagtérbe került, és éppen a helyhiány miatt nem lehetett légkondicionálót rendelni az autóhoz.

4087 dolláros árával a Boss 429 a legdrágább Mustang volt a Shelby modelleken innen,

és ez az 1970-es példánya az akkor megjelent Calypso korallpiros színben pompázik. Igazi ritkaság, mert abban az évben csak 499 példányt gyártottak le, és a képeken látható autó 252 ezer dollárért, 80 millió forintnak megfelelő összegért kelt el az RM Sotheby’s árverésén.

Ez is érdekelhet:

130 millióért állhat egy ilyen Shelby GT350 a garázsodban

Mutatjuk, milyen ’65-ös Mustangot kapsz ennyiért.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés