Fernando Alonso úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha a gumiháború is visszatérne a Forma–1-be, erről azonban a csapatfőnökök hallani sem akarnak.

Az újításokat – gyorsabbak lehetnek az autók, visszatérhet a tankolás – tárt karokkal várja a spanyolok kétszeres világbajnoka, sőt ő még tovább is ment, azt is szeretné, ha visszatérne a gumiháború.

Úgy gondolja, hogy a 2001–2006-os évek voltak a legizgalmasabbak, amikor a Bridgestone és a Michelin egymás ellen harcoltak. Ezt a kijelentést halván összefogott a Red Bull és a Toro Rosso csapatfőnöke, Christian Horner és Franz Tost, szerintük ugyanis mindenféleképpen meg kell akadályozni azt az összevisszaságot, ami annak idején volt.

Tost még azt is hozzátette, szerinte Alonso csak azért nyilatkozik így, mert abban az időszakban nyerte a címeit, és akkoriban a Michelin egyértelműen a Renault malmára hajtotta a vizet:

„Remélem nem lesz többé gumiháború. Nem szeretném, hogy megint az legyen, hogy egy-két csapat megkapja a legjobb abroncsokat, a többieknek meg szétosztják a maradékot. A Michelin a Renaultot favorizálta, azért tudott nyerni Alonso, a Bridgestone pedig a Ferrait, és ez megmagyarázza Schumacher hatalmas fölényét. Most sem lenne másképpen, max annyi változna, hogy három beszállító esetén három csapat lenne előnyben.”

„Egy beszállító egyenlőséget jelent mindenkinek. Ez az egyenlőség segítette győzelemhez a Red Bullt is, ami egy független, nem pedig gyári csapat, amit favorizálhatna bárki is” – tette hozzá Horner.

Úgy tűnik, hogy a két csapatfőnöknek nincs mitől félnie, ugyanis a Pirelli 2016-ban lejáró szerződését most hosszabbították meg, így 2019-ig még biztosan ők lesznek az egyetlen beszállító.

A hétvégén lesz a Monacói Nagydíj, van már tipped a győztesre? Akkor mire vársz még?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve