Nincs beleszólása sem Lewis Hamiltonnak, sem Toto Wolff csapatfőnöknek?

Egyelőre még nincs csapata Sebastian Vettelnek a 2021-es idényre, de nagyon úgy tűnik, hogy a négyszeres világbajnok Valtteri Bottas ülését nézte ki a Mercedesnél.

A finn is érzi, hogy közel sem olyan biztos, hogy a címvédő meghosszabbítja az idény végén lejáró szerződését, állítólag már tárgyal is a Renault-val.

A hírek szerint a Mercedes anyavállalata, a Daimler határozottan szeretné leigazolni Vettelt, Lewis Hamilton viszont Bottas megtartása mellett van, eközben Toto Wolff csapatfőnök mintha behúzta volna a kéziféket, ugyanis már nem mond semmit.

Nem nagyon látni még, mi lesz ebből, a korábbi F1-es pilóta, Giedo van der Garde szerint a vezetőség szava lesz a döntő:

„Ha a Daimler azt akarja, hogy egy német üljön az autójukban, akkor az úgy is lesz. Hamilton viszont nem fog aggódni emiatt, mert tudja, hogy képes legyőzni Vettelt.”

(Forrás: motorsport.com, gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában