A csapat jövője a tét.

A Ferrari végül nem Kimi Räikkönent választotta 2019-es pilótatájának Sebastian Vettel mellé, hanem az F1 egyik legnagyobb tehetségének tartott Charles Leclerc-t – a két versenyző egyébként helyet cserél egymással, ugyanis a finn a Saubernél folytatja pályafutását –, Maurizio Arrivabene pedig elmondta, miért is döntöttek a fiatal Leclerc mellett:

„Igyekszem egyértelmű lenni. Amikor efféle döntést hozol, nemcsak rövid, de hosszú távban is kell gondolkodnod. A hosszú távú elköteleződés pedig nemcsak a következő évet jelenti, hanem a csapat jövőjét is, azt, hogyan fejlődik egy fiatal tehetség, és mit várunk majd el tőle a jövőben. Ez ennyire egyszerű. Ezt a döntést én hoztam meg, nem Mr. Homer Simpson, megbeszéltük a vezetőséggel, és nagyon sok szempontot számításba vettünk.”

Az F1 most amolyan gerenációváltáson esikát, elég csak megnézni például a Red Bullt, ami Max Verstappen mellé Pierre Gaslyt igazolta le/léptette elő, míg a McLaren Carlos Sainzot és egy nála is fiatalabb újoncot, Lando Norrist indít a 2019-es idényben.

A szurkolók csalódottak, Arrivabene pedig igyekezett tudatosítani, hogy ez nem a finnről és a finn ellen szól:

„Ennek semmi köze nincs Kimihez, aki egy nagyszerű ember és versenyző. Ha választanod kell, és a csapat jövőjét is szem előtt tartod, akkor ez a helyes döntés számunkra és Kimi számára is.”

Kimi is megszólalt az ügyben:

(Forrás / fotó: M4 Sport / Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés