A Ferrari fájó veresége a Mercedes jó csapatmunkájának eredménye, legalábbis Ross Brawn szerint.

A Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint a Mercedes tökéletes stratégiát alkalmazott a bokszutca falánál az Olasz Nagydíjon:

„a Mercedes egyszerűen csak hagyta, hogy csapdába essenek az ellenfelei.”

Ebben pedig igen fontos szerepe volt Valtteri Bottasnak, ugyanis Kimi Räikkönen előtt tudott maradni, így pedig Lewis Hamilton a harmadik helyen megközelíthette a Ferrarit. Míg Kimi ekkor kiállt, addig a Mercedes hagyta még körözgetni Hamiltont. Bár a brit a kerékcsere után Räikkönen mögé jött vissza, a verseny végén a gumijai frissebbek voltak, ez pedig döntőnek bizonyult – 8 körrel a vége előtt meg is előzte a ferraris finnt, akinek a kereki szinte teljesen elfogytak a futam végére.

Brawn egyébként azt gondolja, hogy a monzai futam volt a legjobb reklám a sportág számára:

„Egy izgalmas csatát láthattunk a győzelemért. (...) Két nagyszerű versenyautó csapott össze egymással, amiben szerepet játszottak a gumik és a csapatmunka is.”

Az Olasz Nagydíjon egyébként...

Räikkönen (még nagyobb) legenda lett a hétvégén

A finn olyan szűk elithez csatlakozott, amihez csak Schumacher, Prost, Hamilton és Vettel tartozik.

(Fotó: Reddit)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.