Ha az adatokból nem derült volna ki, most a csapatfőnök is megerősítette, hogy vannak bajok.

Gyalázatosan sikerült a Ferrarinak az első előszezoni teszthét, vagyis tényleg lehet hinni a pletykáknak, miszerint katasztrófális helyzet alakult ki a 2020-ra alapjaiban megváltoztatott autó körül.

A maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto sem köntörfalazik az első háromnapos tesztelés után:

Binotto ugyanakkor elmondta, hogy az első teszthéten még nem optimalizálták a beállításokat és nem is a teljesítményre fókuszáltak, inkább az aerodinamikai konfigurációkat igyekeztek feltérképezni.

Aztán az is lehet, hogy a Ferrari csak terel, tavaly az erős előszezoni tesztek után már világbajnoknak kiáltották ki az olasz istállót, amely aztán csalódáskeltő szezont futott – az első győzelemre 13 futamot kellett várni a 2019-es idényben.

Jövő héten, a második háromnapos teszthét után már egy kicsivel okosabbak leszünk.

(Forrás: formula1.com, NSO, fotó: Getty Images)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon