Eldőlt a csapatfőnök sorsa.

Nagy bejelentést tartogatott a Magyar Nagydíj versenyhétvégéjére a Ferrari, a legendás olasz istálló ugyanis elárulta, hogy egy több évre szóló szerződés keretében hosszabbított Frédéric Vasseur csapatfőnökkel, vagyis a távozásáról szóló pletykákkal ellentétben az 57 éves szakember 2025 után is a csapat élén marad.

A Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna így indokolta a döntést:

„Szeretnénk elismerni az eddig elért eredményeket, és elkötelezni magunkat a még előttünk álló célok mellett. Ez tükrözi a Fred vezetésébe vetett bizalmunkat, egy olyan bizalmat, amely közös ambíciókra, kölcsönös elvárásokra és egyértelmű felelősségvállalásra épül.”

Milyen eredményekről is van szó?

Vasseur kinevezése a 2022-es szezon kudarcai után történt, amikor az előd, Mattia Binotto alatt a csapat megbízhatósági problémákkal és gyenge fejlesztésekkel szembesült, és a kezdeti lendület ellenére összeomlott a világbajnoki küzdelemben.

A szakember tehát nehéz helyzetben vette át a Ferrari irányítását 2023-ban, ám sikerült fordítania, ugyanis a Ferrari volt az egyetlen csapat, ami a Red Bullon kívül győzni tudott (Carlos Sainz Jr. szingapúri sikerével). Tavaly pedig már a szezon második felében erős hajrát mutatott a csapat, és csak hajszállal maradt le a konstruktőri vb-bajnoki címről.

Vasseur kulcsszerepet játszott abban is, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont a Ferrarihoz csábítsa Charles Leclerc mellé. Bár jelenleg a csapat a konstruktőri tabella második helyén áll, a várakozásokhoz képest küszködtek eddig: Hamilton Kínában sprintversenyt nyert, de nagydíjon nem állt dobogón, míg Leclerc öt dobogós helyezést ért el, legjobbja egy monacói második hely.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a jubileumi Magyar Nagydíjról!

Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt és a szabadedzéseket.

Így juthatsz ki a Hungaroringre gyorsan, kényelmesen és dugók nélkül a Magyar Nagydíj idején

Akár tömegközlekedéssel, autóval, taxival, rollerrel vagy helikopterrel érkeznél, a Hungaroringhez minden út elvezet, csak tudd, melyiket érdemes választani. Segítünk.

Ezeket (nem) viheted be a Hungaroringre a Magyar Nagydíj idejére

Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat arról, mit vihetsz be a pályára, és mire kell különösen odafigyelned, hogy ne érjen meglepetés a Hungaroring kapujában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.