Az idei Olasz Nagydíj lesz a Ferrari 999. futama, és nagyon úgy néz ki, hogy az 1000. is Olaszországban lesz.

Július 5-én újraindul a Forma–1 2020-as idénye. A versenynaptárt módosult, egyelőre csak az első nyolc futamot lehet biztosan tudni, illetve azt, hogy több Európán kívüli nagydíj is kiesett az idei menetrendből, amelyek helyére európai helyszínek jönnek.

Jelen állás szerint a mindezidáig utolsó hivatalos futamot, a nyolcadik fordulót Olaszországban, egészen pontosan Monzában rendezik szeptember 6-án, és ha hinni lehet a pletykáknak, illetve Firenze polgármesterének, Dario Nardellának, akkor az olaszok – az osztrákokhoz és a britekhez hasonlóan – duplázhatnak a szezonban:

„Gyakorlatilag biztos, hogy lesz második olasz nagydíj, és ez egy történelmi pillanat lesz. Soha nem kerültünk ilyen közel ahhoz, hogy Mugello F1-es versenyt rendezzen.”

Tehát ez azt jelenthetné, hogy (a szeptember 13-i hétvégén) a Ferrari tulajdonában lévő mugellói pályán versenyezne a mezőny, ami pedig történetesen a Ferrari 1000. F1-es futama lenne.

Eközben a Ferrarinál...

Úgy tűnik, a Ferrari bünteti Vettelt

Így igencsak kellemetlen lesz ez az idény Vettel és a Ferrari számára.

(Forrás: gptoday.net, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés