Bár az utóbbi időben enyhült a Ferrari ellenállása, de azért még mindig kitart.

Az F1 vezetése egyértelműen a lehető legtöbb alkatrész egyszerűsítését és egységesítését szeretné elérni a 2021-es szabálymódosításokkal, amelyről már van némi infó, de a végleges változatát csak októberben hírdetik ki.

Így néz ki a teljesen átalakított aerodinamikájú 2021-es F1-es autó

A változtatásokkal az előzést szeretnék megkönnyíteni, vagyis a cél, hogy (még) látványosabbá tegyék a versenyzést és az F1-et.

A Ferrarinak már a kezdetektől fogva nem tetszett ez a törekvés, igaz, az utóbbi időben valamelyest megenyhültek az olaszok, azért az ellenállásuk továbbra is kitart, mondván:

„A jelenlegi szabályzat bizonyos kereteken belül lehetővé teszi, hogy saját magunk tervezzük meg a gép egyes részeit, de 2021-től kezdve ez már nem így lesz. Előre legyártott csomaggal kell dolgoznunk, vagyis elvész a fejlesztési szabadság. A Ferrari pedig maximálisan ellenzi ezt.”

– mondta a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto, aki hozzátette, hogy nem azzal van a baj, hogy a változtatásokkal az előzést akarják megkönnyíteni, hanem azzal, hogy így a fejlesztéseket korlátozzák, vagyis a csapatok közötti versenyt.

(Forrás: motorsport.com, fotó: )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.