Érdekesen nyilatkozott a maranellóiak csapatfőnöke.

Lewis Hamilton csapatváltása, miszerint a Ferrarihoz igazol a mercedeses szerződése 2020-as lejárta után, ismét meglehetősen felkapott téma. Most az olaszok csapatfőnöke, Mattia Binotto öntött olajat a tűzre, amikor Abu-dzabiban arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy tervezi-e leigazolni a britet:

„Lewis egy igazán kivételes, fantasztikus versenyző. Örülünk, hogy elérhető 2021-re, de most még túl korai lenne döntést hozni.”

Emellett természetesen a Ferrari azt kommunikálja kifelé, hogy elégedett a pilótafelállásával, azaz a Sebastian Vettel és Charles Leclerc alkotta párossal, ám a németnek 2020-ban lejár a szerződése és közel sem biztos, hogy maradni akar/marasztalja a csapat:

„Elégedettek vagyunk a jelenlegi pilótapárosunkkal, de a következő szezon egy pontján leülünk megbeszélni, hogy mit kell tennünk a jövőt illetően.”

Elégedettek vagyunk azokkal a versenyzőkkel, akik jelenleg a rendelkezésünkre állnak. Kétségkívül a következő szezon egy pontján elkezdünk majd tárgyalni, és kideríteni, mitévők legyünk.”

És akkor ehhez jön még hozzá az is, hogy az olasz La Gazzetta dello Sport állítja, hogy a Ferrari elnöke, John Elkann és Hamilton már többször is találkozott egymással idén, amelyről úgy sejtik, hogy amolyan előtárgyalás lehetett.

(Forrás: Independent, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés