Ha Bernie Ecclestone terve sikerül, búcsút inthetünk a porszívóhangú autóknak.

A Forma-1 2014 elején váltott sokkal zöldebb, 1.6 literes V6-os erőforrásokra, amiket további energia visszacsatoló rendszerekkel tuningoltak. A fő cél a sportág energiatakarékossá és környezetvédővé tétele volt, ami szerintünk egyáltalán nem ezen a részleten fog múlni, és amúgy is annyi más mód van a környezet megvédésére. Ezen az állásponton voltak a fanok, a befektetők, a versenyzők maguk és a csapatok is, főként a duruzsoló motorhangokat hiányolván. Sőt, mióta a V6-os erőforrásokat használják a csapatok, a Mercedes hatalmas dominanciára tett szert, és mind a Ferrari, mind pedig a Renault csak pislog, milyen motort raktak össze a németek.

Habár teljesen elkésett ötletnek tűnik, hogy már jövőre visszahozzák a jó kis V8-asokat, Bernie Ecclestone kész arra, hogy kötelezze a csapatokat, hogy dobják ki a kukába a 2016-os V6-os terveiket.

„Nem gondolom úgy, hogy engedélyt kérne kérnem ehhez a csapatoktól. Egyszerűen csak megmondom, hogy mostantól ez lesz, és akkor ez lesz. Ha nem tetszik, akkor lehet menni. Hiszem, hogy vissza kell térnünk a V8-as motorokhoz jövőre. Pillanatok alatt meg lehet tervezni és kivitelezni, úgyhogy ezt kell tennünk. A V6-os erőforrások nem képesek kiszolgálni a sportág igényeit."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.