Nem ez az első hernyótalpasra alakított jármű, amit láttunk, de furgont még nem sokat építettek át ilyen téli hójáró áruszállítóvá.

A kamionjairól ismert MAN legkisebb típusa a TGE, ami nem véletlenül ismerős, hiszen a Volkswagen Crafter testvérmodelljéről van szó. Az áruszállító furgon és nyolcszemélyes kisbusz változatban is készülő típusból a márka osztrák képviselete épített igazán izgalmas járművet.

A szintén osztrák TrackSystems közreműködésével hernyótalpasra alakították a furgon összkerékhajtású változatát. A futóművet csak három centivel kellett megemelni, hogy elférjen alatta a hagyományos kerekek helyére felszerelhető gumitalpas szerkezet.

A furgon ezzel az állandóan hóval borított, nehezen megközelíthető helyekre is el tudja juttatni az árut. Persze nem lehet vele sietni, 25 és 50 km/óra közötti sebességgel haladhat, és a nyolcfokozatú automata sebességváltó első három fokozatát használja csak.

A hernyótalpas szerkezet 300 kilogrammal dobja meg a furgon tömegét, de ezzel együtt is ideális lehet az osztrák hegyekben. Csak egy hátránya van: a gumitalpas szerkezet közúton nem használható, az aszfaltra térve vissza kell szerelni a hagyományos abroncsokat.

Ez is érdekelhet:

Nem volt jó ötlet hernyótalpasra alakítani ezt a Lamborghinit

Nagy hóba menni vele még kevésbé jó ötlet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
43% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés