Mindig is a legkeményebb Porschék építőjeként ismertük a Gemballát, és az alapítója elvesztése után a márka mintha ismét magára találna. A legújabb autójukat még az előző 911-esből építették, és iszonyatosan erős lett.

A Gemballa nevéről rögtön a szélsőségesen tuningolt Porschék jutnak eszedbe, és nem változtatja meg ezt a képet a márka legújabb alkotása sem. Még a 911-es előző generációjára épült, de mindene megvan ahhoz, hogy nagyon vágyj rá. Készülj fel, mert hosszú lesz a neve, úgy hívják, hogy 911 GTR 8XX Evo-R BiTurbo.

A neve mindent elmond arról, hogy mire képes ez a Porsche,

hiszen a biturbó motorja több mint nyolcszáz lóerős. A 3,8 literes hathengeres a széria 911 Turbóban még 540 lóerőre képes, itt pedig 818 lóerőt ad le, és hasonlóan impresszív a maximum nyomaték növekedése is, amit 660-ról 1098 Nm-re fokoztak.

A Gemballa legújabb 911-ese ezzel 2,7 helyett 2,38 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 370 km/óra.

A 911-es úgy is néz ki, hogy rögtön megmondd róla, a szuperautókkal is felveszi a versenyt.

A karosszériát alaposan felöltöztették légterelőkkel, és ki is szélesítették a sárvédőket, ami alá elöl három, hátul öt centivel kijjebb kerültek a kerekek. A bukókerettel is ellátott Porsche áráról nem esett szó, de ismered a szabályt, ha már kérdezni kell, akkor nem neked való.

Ez is érdekelhet:

Az új Porsche 911 minden, amit egy sportautótól akarsz! Kipróbáltuk, fotóztuk, videóztuk, meséljük!

Megérkezett a 992-es kódjelű, nyolcadik generációs 911-es, mi pedig megpatkoltuk Valenciában!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
79% Igen
11% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni