Szabadidő-terepjárója már sok van, de pick-upot még nem gyárt a Hyundai. A koreai márka tervei között azonban ott szerepel a platós terepjáró, és Santa Cruz néven tanulmányként már bemutattak egy nagyon dögös példányt.

Nagyon rákapcsolt a Hyundai, amely feltörekvő márkából oda jutott, hogy egyre több kategóriát hódított meg jó áron adott minőségi termékével. A következő kiszemelt a pick-upok szegmense, ahová néhány éven belül be is törnek egy új modellel. A platós terepjáró előzetesét 2015-ben mutatták meg a Santa Cruz koncepcióval.

A márka szabadidő-terepjáróinak dizájnját hordozza magán, de még azoknál is dögösebb a Santa Cruz,

ami a látszattal ellentétben dupla kabinos, a hátsó üléseket a hátrafelé nyíló hátsó ajtón keresztül lehet elérni. A hajtását a Hyundai kínálatában megtalálható kétliteres, négyhengeres, 190 lóerős turbódízel motorra bízták.

Ha rajtunk múlna, akkor a Santa Cruz akár ebben a formában is gyártásba mehetne,

az Egyesült Államokban biztosan odáig lennének érte. A legújabb hírek szerint 2020-ban sorozatgyártásba kerülő változat ennél valamivel célszerűbb lesz, hogy munkára is megfeleljen, de a jó hír, hogy az USA-n kívül az európai piacon is megjelenhet.

Ez is érdekelhet:

Touareg-méretű SUV-t mutatott be a Hyundai

A Palisade elsődleges piaca az Egyesült Államok lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Félelem és reszketés kíséri a Szabó család útját ebben az 1983-as közlekedési oktatófilmben

További cikkeink a témában