Igazi koncepcióautó az Aura, ami azt mutatja meg, hogy milyen lenne a jövő élményautója az önvezető elektromos járművek korában.

Négy brit cégnek a pandémia miatti lezárások alatt volt bőven ideje megtervezni az Aura névre keresztelt roadstert, amit most mutattak meg a nagyvilágnak. A furcsa formájú kétüléses járműnek nincs teteje, se szélvédője, de a jobb aerodinamika érdekében burkoltak a hátsó kerékjáratok, az üléseket pedig vegán bőrrel (magyarul műbőrrel) vonták be.

A karosszéria természetes anyagokból készített kompozitból készül, ezért az Aura Concept névre keresztelt roadster jóval könnyebbnek ígérkezik a hasonló modelleknél. A hajtás természetesen teljesen elektromos, és

az akkumulátorcsomagot úgy építették be, hogy tökéletes legyen a hátsókerék-hajtású sportkocsi súlyelosztása.

Az egyetlen adat, amit elárultak az Aura roadsterrel kapcsolatban, az a 88 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével megtehető 640 kilométeres hatótáv.

A belső tér annyira minimalista, amennyire csak lehet a kormánykerék közepére tett műszeregységgel, és középen egy 10 colos, álló formátumú érintőképernyővel, ami androidos operációs rendszert futtat.

Ez is érdekelhet:

Merész roadster mutatja meg az Audi jövőjét

A megnyújtható hosszúságú Skysphere Concept egyszerűen lenyűgöző lett.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés