Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Kiáról tudjuk, hogy egyre jobb autókkal állnak elő, és a koreai márka most azt is megmutatta, milyen típussal indul a legnagyobbak közt, az S-osztály kategóriájában.

Persze a Kiának és a Hyundainak van már egy saját prémiummárkája, a Genesis, amely éppen most készül megvetni a lábát az európai piacon.

De ez nem jelenti azt, hogy a Kia kínálatában ne lennének nagy és elegáns modellek, mint amilyen a most bemutatkozó K9 is. Az első generációja 2012-ben jött ki, a jelenlegi 2018-ban, ezt frissítették most fel.

a hátsó lámpákat a mai divat szerint fénycsíkkal kötötték össze. Még nagyobb a változás a klasszikus stílusú utastérben, ahol az infotainment 12,3 colos érintőképernyőjét egy 14,3 colos példányra cserélték, és nem marad el az időmérő óra sem.

A klasszikus stílusa ellenére a Kia csúcsmodellje tele van modern megoldásokkal.

A fedélzeti ujjlenyomat-olvasóval például minden sofőr betöltheti a saját kedvenc beállításait, de ezzel a megoldással lehet fizetni az autóra letölthető alkalmazásokért is. A hagyományos kulcs helyett immár okostelefonnal is nyithatók az ajtók.

Az alapmodell motorja a Stingerből ismerős 3,3 literes biturbó V6-os, ami helyett egy 3,8 literes V6-os szívómotort lehet választani, és a K9-be talán bekerül a Kia ötliteres V8-asa is. Koreában van piaca, de Európában egészen biztosan nem lesz kapható, ide a Genesis legújabb luxuslimuzinját, a G90-et szánja a koreai gyártó.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.