Spoiler: nem Sebastian Vettel.

Vettel négyszeres világbajnokként érkezet a Ferrarihoz még 2015-ben, azóta – bár többször is közel volt hozzá – egyszer sem tudott újabb világbajnoki címet szerezni, és már nem is fog. Az idény végén elhagyja a csapatot, ugyan még tart a szezon, de teljesen esélytelen, hogy bajnok legyen.

A maranellóiak korábbi elnöke, az olaszokat 1991 és 2014 között 23 éven át irányító Luca di Montezemolo szerint azonban nem Vettel miatt nem ért fel a csúcsra a Ferrari:

„Nem Vettel hibája, hogy elmaradt a siker. (...) Számos olyan nagy futamgyőzelmet szerzett, amire más egészen biztosan nem lett volna képes rajta kívül. (...) Ahogy Michael Schumacher, úgy Sebastian is szüksége lett volna rá, hogy érezze a teljes csapat támogatását. Ők ilyen versenyzők, fontos számukra a támogató környezet, ahol otthon érzik magukat. (...) De Sebastian soha nem kapott ekkora támogatást.”

Montezemolónak nem tetszett , ahogy a csapat Vettellel bánt az utóbbi időszakban, szerinte nem jól időzítették a német elküldésének bejelentését, az ügyet pedig végképp rosszul kommunikálták le.

Az olasz szerinte egyébként a Ferrari mélyrepülés nem most kezdődött:

„2014 után kezdődött minden probléma. Akkor olyan személyek kerültek a Ferrari élére, akiknek nemcsak tapasztalatuk, de szakértelmük sem nem volt az F1-ben. Persze ők azt gondolták, azonnal alatt nyerni fognak.”

Montezemolo a legnagyobb hibának egyébként James Allison technikai igazgató elengedését tartja, aki most mindent megnyer a Mercedesszel.

Eközben...

A Red Bull ismét csalással vádolja a Ferrarit

Az osztrák istálló nem felejt.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.