Ezzel annyira újat azért nem mondott Ross Brawn.

A Ferrari idén gyenge, nagyon gyenge, 2020-ban már csak középcsapatnak számít. Ha csak a motorteljesítményt nézzük, míg a többi csapat előrelépett, addig a maranellóiak ebben is visszaestek. A Ferrari korábbi vezetője, az F1 jelenlegi sportigazgatója, Ross Brawn szerint azonban nem csak az olasz istálló energiaforrása okolható a mélyrepülésért, ami a csapat számára csúfosan végződő Belga Nagydíjon meg is mutatkozott:

„Egyetlen tényező miatt nem lehet 1,3 másodpercet veszíteni körönként egyetlen év alatt. A Ferrari nem tudta megfelelő működési tartományba hozni a gumikat, ebben persze a hűvösebb időjárás sem segített Spában.”

Brawn szerint ha sikerül működésre bírni a gumikat, akkor a teljesítmény vissza fog térni, de „ettől még mindig nem lesz esélyük a győzelemre, de legalább tisztességesebben helytállhatnak majd”.

A (korábbi) nagy rivális istálló csapatfőnökének, Toto Wolffnak is van véleménye a Ferrari mélyrepüléséről:

https://player.hu/auto-motor-2/a-mercedes-csapatfonoke-tudja-ki-okolhato-a-ferrari-melyrepuleseert/

(Forrás: planetf1.com, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés